A honatyák eltemették az élettársi kapcsolat elismerését, az ACCEPT most módszeresen és a bíróságon követeli.
Nagyot húzott a bukaresti ACCEPT emberjogi szervezet: 18 évvel azután, hogy elérte, ne legyen büntethető az azonosneműek konszenzuális kapcsolata, most hét párt támogat abban, hogy Strasbourgban pereljék a román államot az azonosneműek élettársi kapcsolatának jogi elismeréséért. A per sokkal nagyobb hatású lesz, mint a bukaresti Pride hetének összes idei rendezvénye.
Az Európai Emberjogi Bíróságon indított per annál is nagyobb szabású, mint amelyet Relu Coman és Robert Hamilton nyert meg tavaly az állammal szemben az Európai Unió Bíróságán Luxemburgban. Ők hosszú évekig azért pereltek, hogy az amerikai Hamilton kaphasson romániai tartózkodási és munkavállalási engedélyt a romániai Coman házastársaként. Vagyis itt a román állam csak implicite, a tartózkodási engedély alapjaként és a Coman-Hamilton házaspár esetében kénytelen elismerni a külföldön kötött melegházasságot. A ma bejelentett per célja viszont közvetlenül
arra hivatkozva, hogy a jogi forma hiánya sérti az azonosnemű párokat is megillető jogot a magán- és családi élethez. Azzal, hogy az állam nem ismeri el az azonosnemű párok élettársi kapcsolatát, az állam diszkriminálja az ilyen kapcsolatokban élő embereket:
sorolja az ACCEPT egyesület mai közleménye. A hét stabil, azonosnemű párt alkotó 14 személy azt rótta fel a strasbourgi emberjogi bíróságon, hogy a román állam megszegi saját kötelezettségét a magán- és családi élet védelmére, amennyiben a családot azonosnemű pár alkotja. Sőt 2009 óta tevőlegesen megkülönbözteti őket azzal, hogy úgy alakította át a családjogi keretet, hogy
Keresetükben az Európai Emberjogi Egyezmény két kitételére hivatkoznak: az alapvető jogok és szabadságok, a magán- és családi élet védelmére, illetve a nemi irányultságon alapuló diszkrimináció tiltására. Emellett az EJEB szolgáltatta 2015-ös precedensre is hivatkoznak, amelyben a bíróság kötelezte Olaszországot az azonosnemű párok együttélésének jogi elismerésére, nyilatkozta Iustina Ionescu ügyvéd, az ACCEPT egyesület egyik tagja.
A hét pár egyike Florin Buhuceanu és Victor Ciobotaru, öt éve élnek együtt. Buhuceanu maga is ügyvéd, az ACCEPT alapítója és elnöke volt, a '90-es évek közepétől küzd a melegek egyenjogúságának elismeréséért. Ciobotariu adventista teológiát végzett, és rendszeresen szervez támogatócsoportokat az LMBT-közösség hívő tagjai számára. A másik hat pár anonim szeretne maradni, áll az ACCEPT közleményében.
A bejegyzett élettársi kapcsolatot 13 éve kérő egyesület kész más párok ügyét is ingyen képviselni, amennyiben csatlakozni szeretnének a perhez. Szándékukat az accept@acceptromania.ro email címen, a 021 252 56 20 telefonszámon, illetve az egyesület Facbeook-oldalán jelezhetik.
Az alkotmánybíróság tavaly kimondta, hogy az azonosnemű párokat is ugyanúgy megilleti a család alkotmányos védelme, mint a különnemű párokban élőket.
hogy jogalkotással az azonosnemű párokra is kiterjessze ezt a védelmet. Tavaly októberben, amikor kiderült, hogy érvénytelen lett az azonosneműek házasságát alkotmányban is tiltani szándékozó népszavazás, több párt honatyái törvényt kezdeményeztek a regisztrált élettársi kapcsolatról. Mi több, maga Liviu Dragnea, a PSD akkori elnöke is megígérte, hogy a népszavazás után rendezik a kérdést a parlamentben.
Ehhez képest a törvényjavaslatot a szenátus idén márciusban leszavazta, rá egy hétre a kormány is elutasította arra hivatkozva, hogy a költségvetésben nem különítettek el keretet például özvegyi nyugdíjra. A javaslat jelenleg a képviselőház különböző bizottságaiban bolyong. Az ACCEPT egyesület 2008 óta nyolc törvényjavaslatot nyújtott be ebben a témában, de egyiket sem írta alá megfelelő számú honatya ahhoz, hogy napirendre kerülhessen.
Az aktuális hatalom mindig azzal érvel, hogy nincs reális társadalmi igény a bejegyzett élettársi kapcsolatra, mutat rá az egyesület, miközben szociológusok becslése szerint a lakosság tizede él jogi védelem nélküli élettársi kapcsolatban. 1993 óta 25 százalékponttal csökkent a melegek társadalmi elutasítottsága a felmérésekben, az LMBT-családok elismerésének támogatottsága pedig folyamatosan növekszik, áll az egyesület közleményében.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.