// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita

Eltemették Göncz Árpádot

// HIRDETÉS

A Magyar Köztársaság volt elnökét az előírt állami pompa nélkül, de állami vezetők jelenlétében kísérték utolsó útjára.

Göncz Árpádot – aki életének 94. évében hunyt el, pontosan egy hónappal ezelőtt – pénteken helyezték végső nyugalomra a budapesti Óbudai temetőben.

A volt köztársasági elnököt, írót és műfordítót egykori rabtársa (későbbi szabad demokrata, majd szocialista politikus), Mécs Imre búcsúztatta. Mécs szerint Göncz minden idők legjobb köztársasági elnöke volt, aki megmentette a magyar társadalmat, a magyar jogállamot azoktól a hibáktól, amelyeket a rendszerváltáskor nem tudtak elkerülni. Úgy írta le a volt államfőt, mint aki „ember volt, az embereknek az embere”, a szegény embereknek, az elnyomottaknak, a jogtalanoknak a szócsöve. „Te a szeretet embere voltál, a szeretetet hirdetted, mint (...) a Názáreti is, és mindenkihez volt jó szavad” – mondta személyes hangú beszédében Mécs Imre.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát – akit még maga Göncz Árpád kért meg a búcsúztatására – az egykori elnököt mint hívő embert zelótának (a Szentíráshoz buzgón ragaszkodónak) mondta, aki jellemzése szerint „Isten igéjét radikálisan értelmező és követelő keresztény volt”.

Gönczöt elbúcsúztatta Koncz Zsuzsa és Bródy János is. A temetésen – magánemberi minőségben – részt vett Áder János jelenlegi köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, valamint Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó is.

Göncz Árpádot, megannyi kiváló Tolkien-, Huxley-, Bradbury- vagy Arthur C. Clarke-mű fordítóját szerkesztőségünk sci-fi rajongó munkatársai is gyászolják.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro