A Tudor negyed visszajáró vendége hamarosan más vidéken rophatja a medvetáncot, de ezt ő még nem tudja.
Áttelepítik azt a medvét, amely gyakori jelenlétével rendszeresen nyugtalanítja a marosvásárhelyi Tudor negyed lakóit. Soós Zoltán polgármester bejelentette, egyeztetett a kérdésben Mara Togănel prefektussal, és megtették az első lépéseket az állat befogása, és áttelepítése ügyében.
A nagyvad annyira rákapott a „városlátogatásra”, hogy a Tudor negyed, elsősorban a Negoiului és a Posada utca lakói már több írben kaptak Ro-Alert riasztást is arról, hogy a környéken garázdálkodik.
Szerdán egyébként a brüsszeli Petíciós Bizottság (PETI) előtt tárgyalták azt a romániai medveproblémákkal foglalkozó petíciót amelyet a probléma által leginkább érintett megyék (Hargita, Kovászna, Maros, Brassó) kezdeményeztek, és amelynek célja, hogy Brüsszel nyomást gyakoroljon Romániára a probléma mihamarabbi hatékony kezelése érdekében.
A petíciót Vincze Loránt európai parlamenti képviselő is támogatta, egyúttal azt is elmondta, hogy már tárgyalt az ügyben Tánczos Barna környezetvédelmi miniszterrel, aki ígéretet tett arra, hogy az általa vezetett minisztérium a lehető leghamarabb kidolgoz egy tervet, ami meg fogja oldani a medvekérdést.
Az EU élőhelyekre vonatkozó irányelve tiltja ugyan a szigorúan védett fajnak számító barnamedve kilövését vagy befogását, a tagállamok azonban az emberi élet és az anyagi károk megelőzése céljából indokolt esetben eltérhetnek ettől. A petíciót benyújtók szerint viszont a kormány intézkedései átláthatatlanok és nem hatékonyak.
A medvék kilövéséhez jelenleg minden esetben a környezetvédelmi minisztérium engedélye szükséges. Tavaly 106 példány kilövését, és 18 áttelepítését engedélyezték Bukarestből, miközben a hazai populációt mintegy 7000-re becslik, ebből csak Hargita megyében 2100 példány él, jelentős problémákat okozva a helyieknek.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Egy kolozsvári vállalkozó megelégelte, hogy az adóhatóság honlapja rosszul működik, két óra alatt gyártott egy teljesen működőképes és gyors verziót. Az élelmiszerbiztonsági hatóság pedig a Facebookon vásárolt húsvéti kalács veszélyeire figyelmeztet.

További híreink: az időnket is ellopják – 23 órás lesz a vasárnap; az üzemanyagárak pedig elszabadultak, de a gazdákat legalább megmentené egy rendelet.