// 2026. február 24., kedd // Mátyás
vegyesen

Elhunyt Tarr Béla, aki a legutóbbi TIFF-en életműdíjat kapott Kolozsváron – hírmix

Jelenet a Sátántangó című filmből

Jelenet a Sátántangó című filmből

Jelenet a Sátántangó című filmből

// HIRDETÉS

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.

Elhunyt Tarr Béla, aki a legutóbbi TIFF-en életműdíjat kapott

Életének 70. évében kedden elhunyt Tarr Béla, minden idők egyik legelismertebb magyar filmrendezője, aki nemcsak Magyarországon, de nemzetközi szinten is komoly megbecsülésnek örvendett.

A kolozsvári közönség a 2025-ös TIFF-en találkozhatott vele személyesen utoljára. Ekkor Tarr Béla nemcsak életműdíjat vett át a nemzetközi filmes seregszemlén, de levetítették filmjeit, és mesterkurzust is tartott.

// HIRDETÉS

Amatőrként már 17 évesen foglalkozott filmezéssel, de ekkor még a megélhetés miatt egyéb munkákat is elvállalt, többek között hajógyári segédmunkás és szállodai portás is volt.

Első nagyjátékfilmje az 1979-es Családi tűzfészek volt, amely rögtön megmutatta a rendező szociális érzékenységét.

A kezdeti dokumentarista-realista stílustól a ’80-as évek folyamán fokozatosan jutott el a névjegyévé vált lassú, meditatív, fekete-fehér képekkel és rendkívül hosszú snittekkel operáló filmes formanyelvig, amellyel rendkívüli hatást gyakorolt a legnagyobb filmrendezőkre is világszerte.

Az igazi áttörést és a nemzetközi elismerést az 1994-es, több mint hét órás Sátántangó hozta meg számára, amely máig kultikus alkotásnak számít. A film a friss Nobel-díjas Krasznahorkai László regényéből készült, akivel hosszan tartó alkotói és baráti kapcsolatban állt.

Tarr Béla filmes pályafutását 2011-ben A torinói ló című filmmel zárta le, amelyet a berlini filmfesztiválon is díjaztak. Az alkotást szintén bemutatták a kolozsvári TIFF-en is.

Kedden is több ezer erdélyi háztartásban volt áramkimaradás

Kedd reggelre még mindig több ezer erdélyi háztartásban volt áramkimaradás a havazások, szélviharok miatt, elsősorban Hargita és Fehér megyében.

A gondok azonban már a hétvégén, az első komolyabb havazások nyomán elkezdődtek. Szombat reggelre országszerte csaknem 95 ezer felhasználó maradt áram nélkül az időjárás okozta hálózati gondok és rendszerhibák miatt; a legtőbb problémát Fehér, Maros és Szeben megyében jelezték.

Vasárnap a déli órákban Bogdan Ivan energiaügyi miniszter tájékoztatása szerint mintegy 28 209 háztartásban jeleztek áramkimaradást, ezt estére sikerült letornászni 17 428-ra.

Kedden reggel azonban még mindig több száz Hargita megyei, és csaknem 8 ezer Fehér megyei háztartás volt áram nélkül. Az illetékesek kedden is egész nap azon dolgoztak, hogy helyrehozzák az időjárás okozta károkat.

Csütörtök délig várhatóan továbbra is sokat fog havazni, ónos eső, erős szél is várható

Az áramellátás szempontjából alighanem rossz hír, hogy a következő napokban egyáltalán nem várható, hogy a télies idő enyhülni fog.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kedden újabb sárga riasztást adott ki az ország jelentős részére, amely arra figyelmeztet, hogy csütörtökön 12 óráig továbbra is erőteljes havazásra, helyenként ónos esőre és a szél időszakos megerősödésére lehet számítani.

Havazásra először a Bánságban, a Partiumban és Máramarosban, majd a későbbiekben Erdély északi és nyugati régióiban lehet számítani. A csapadék mennyisége elérheti a 20–35, a hegyvidéki területeken pedig akár a 40 millimétert is. Egyes hegyvidéki területeken akár 50 centis hóréteg is kialakulhat, a Déli-Kárpátokban ráadásul erős, 50–85 kilométer/órás széllökések is lehetnek.

Erdély középső, déli és keleti részén inkább vegyes halmazállapotú csapadékra, illetve ónos esőre kell számítani a következő napokban.

Az ország nagy részén ugyanakkor egészen péntek délelőttig lehet erős havazás és fagy.

Legyenek óvatosak, ha útnak indulnak!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro