// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás
Pótvizsga

Elhasalt az érettségin egy 39 éves AUR-os politikus, akit ráadásul vizsgacsalással gyanúsítanak – hírmix

// HIRDETÉS

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Elhasalt az érettségin egy 39 éves AUR-os politikus, akit ráadásul vizsgacsalással gyanúsítanak

Ez alkalommal sem jött össze a sikeres érettségi Nicolae Milcă számára, akinek személyében a Gorj megyei Motru városának 39 éves AUR-os helyi tanácsosát tisztelhetjük. A középiskolai oklevél hiánya azonban nem akadályozta meg abban, hogy fontos közigazgatási tisztségeket töltsön be. Mi több, a politikus jelenleg is tagja a helyi középiskola oktatási színvonalát ellenőrző bizottságnak, miközben a rendőrség éppen nyomozást folytat ellene érettségi csalási kísérlet gyanúja miatt. Innen szép nyerni.

Az AUR színeiben induló Nicolae Milca a 2024-es önkormányzati választásokon jutott a motrui képviselő-testületbe, tavaly november óta pedig ő tölti be a párt helyi szervezetének elnöki tisztségét is. Míg a politikai karrierje gyorsan ívelt felfelé, a tanulmányaival alaposan megfeneklett: az idei érettségin ismét nem tudta megugrani a lécet, tovább növelve a korábbi sikertelen próbálkozásai számát.

// HIRDETÉS

Az érettségi diploma megszerzésére tett legújabb próbálkozása a hatóságok figyelmét is felkeltette. A motrui rendőrség ugyanis bűnügyi eljárást indított az ügyben, mivel olyan információk láttak napvilágot, miszerint a helyi tanácsos komoly technikai apparátussal felszerelkezve lépett be a vizsgaterembe, hogy ezek használatával kapja meg kívülről a tételek megoldásait. Bár a nyomozók hivatalosan még nem erősítették meg a gyanút, az AUR-os politikus a múlt hét végén már kénytelen volt megjelenni a rendőrségen, hogy magyarázatot adjon a történtekre.

A középiskolai végzettséget igazoló oklevél hiánya a legkevésbé sem zavarta a motrui önkormányzati képviselőket, amikor a belső bizottsági helyeket osztották ki. Milcă így kapott helyet kapott a jogi és fegyelmi bizottságban, emellett elnökként irányítja a környezetvédelmi, turisztikai, kereskedelmi és mezőgazdasági szakbizottságot is.

A slusszpoént a végére hagytam, ugyanis a politikust delegálták a motrui George Coșbuc Nemzeti Kollégium értékelési és minőségbiztosítási bizottságába is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az a Nicolae Milca ellenőrzi a pedagógusok szakmai munkájának színvonalát a tanintézményben, akinek felnőtt fejjel sem sikerült összehoznia egy átmenő osztályzatot az érettségi vizsgákon.

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében

Végre egy olyan környezetvédelmi minisztere van Romániának, még ha ügyvivő is, aki fontosnak tartja a rendszeres terepmunkát. Diana Buzoianu nemrég rendelt el szigorú ellenőrzéseket a román tengerparton, amelyek célja a szabad partvonal biztosítása és az illegális építkezések felszámolása. Az intézkedéseket azután foganatosította, hogy személyesen is meggyőződött az áldatlan tengerparti állapotokról.

A terepszemle Kolozs megyében folytatódott, ahol a miniszter tettenéréssel fülelt le egy teherautót, amely illegálisan építési törmeléket és földet borított le egy meg nem nevezett területen. A tárcavezető szerint ez az eset volt az egyik legsúlyosabb kihágás, amellyel az ellenőrzések kezdete óta találkoztak.

„Egy olyan teherautóra bukkantunk a terepen, amely földdel és építési hulladékkal megrakodva érkezett, majd egyszerűen leborította a rakományát. A sofőr nem tudta, hogy a dombtetőről folyamatosan figyeltük őt. Akkor értük tetten, amikor a mező közepére ürítette a szemetet. Arra a helyszínre, ahol már korábban is tucatnyi teherautó illegális hulladékot halmoztak fel”

– nyilatkozta az ügyvivő miniszter.

A tetten ért sofőr azzal védekezett, hogy ő csak tévedésből rakodott ki éppen oda, mert valójában kétszáz méterrel balra vagy jobbra kellett volna letölteni a hulladékot. Diana Buzoianu megígérte, hogy a hatóságok a legapróbb részletekig ki fognak vizsgálni minden körülményt, beleértve az érintett parcellák tulajdonjogát és az illegális lerakásokért felelős személyek kilétét.

„Minden szükséges ellenőrzést elvégzünk. Pontosan látni akarjuk, hogy kinek a területén jöttek létre ezek az illegális szeméttelepek, és el fogjuk érni, hogy a hulladékot az utolsó szálig elszállítsák innen.”

Az ügyvivő környezetvédelmi miniszter 2026. június 26-án hivatalos munkalátogatáson vett részt Kolozs megyében. A kiszállás során több olyan zónát is meglátogatott, ahol felmerült az illegális hulladéklerakás gyanúja, emellett lakosokkal is találkozott, hogy megvitassa a helyi közösségek által jelzett legsürgetőbb környezetvédelmi problémákat.

Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai

Az 1990. június 13–15-i bányászjárás áldozatai havi 5000 lejes kárpótlási járadékra, ingyenes orvosi ellátásra és gyógyszeres kezelésekre lesznek jogosultak, valamint öt évvel a rendes korhatár előtt vonulhatnak nyugdíjba – derül ki abból a törvényből, amelyet hétfőn hirdetett ki Nicușor Dan államfő, és amely 2026-ban lép hatályba.

A bányászjárás áldozatainak minősülnek a bukaresti erőszakhullám során elhunyt személyek hozzátartozói, valamint mindazok, akik a zavargásokban megsérültek, illetve akiket akkor jogtalanul őrizetbe vettek és/vagy letartóztattak.

A bányászjárás áldozatai ingyenes sírhelyet is kaphatnak, valamint teljes adómentességet élveznek a tulajdonukban, vagy házastársukkal közös tulajdonban lévő lakás és a hozzá tartozó telek után. Ugyancsak mentesülnek az adófizetés alól egy darab saját vagy közös tulajdonú, mozgássérültek számára átalakított, vagy automata sebességváltós gépjármű, illetve motoros tricikli után, és az első ilyen jármű forgalomba íratási illetékét sem kell kifizetniük.

Az érintettek emellett ingyenesen használhatják a városi tömegközlekedést, és évente 12 alkalommal ingyen utazhatnak a vasúton, első osztályon, oda-vissza, bármilyen kategóriájú személyszállító vonaton. Ez az utazási kedvezmény megilleti a rokkantsági fokozattal rendelkező, vagy orvosi okokból kísérőre szoruló áldozatok segítőit is.

A megítélt havi járadék összegét a folyósítás második évétől kezdődően minden évben automatikusan kiigazítják az Országos Statisztikai Intézet (INS) által közzétett, előző évi infláció mértékével.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS