A korhatár 35 év, aki ennél fiatalabb, az nagyobb kedvezményt kap.
Nyilvánosságra hozta a gépkocsi-vásárlásra kedvezményes hitelt biztosító Első autó program lebonyolításával kapcsolatos alkalmazási módszertant a pénzügyminisztérium: eszerint más-más feltételeknek kell megfelelniük a 35 év alatti és az annál idősebb igénylőknek. Mint kiderült: a hitelszerződés megkötésekor a 35 évesnél nem idősebb ügyfeleknek a vásárolandó autó értékének legalább 5 százalékát kell majd befizetniük előlegként, esetükben pedig a kedvezményes bankkölcsön az összeg legfeljebb 95 százalékát fedezi, a többit önrészből kell megoldaniuk. Ez a 95 százalékos hitel nem tartalmazza a kamatok és más banki illetékek értékét. A módszertan azt is előírja, hogy a kormány ebben az esetben a hitelként felvehető összeg 50 százalékát biztosítja, a másik felét pedig a bank.
A 36 éves, illetve ennél idősebb személyek számára ehhez képest a bankkölcsön minimum 10 százalékát számítják fel előlegként, a hitel ugyanakkor a gépkocsi árának legfeljebb 90 százalékát fedezi, az állam pedig a finanszírozás 40 százalékát biztosítja.
A pénzügyi tárca arról is beszámolt, hogy a kedvezményes hitelt igénylő klienseknek bizonyítaniuk kell egyebek mellett, hogy új gépkocsit kívánnak vásárolni, amely eleget tesz az Euro 5, vagy ennél magasabb normaszintnek, ára pedig – általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül – nem haladja meg az 50 ezer lejt (mintegy 11 ezer eurót).
Az ügyfélnek emellett kötelessége lesz általános érvényű, mindenre kiterjedő CASCO biztosítást kötni, a hitel futamideje alatt – amely nem haladhatja meg a hét évet – pedig nem adhatja el a gépkocsit. A kormány erre az évre 50 millió lejes keretet biztosít az Első autó programra.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!
… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.