// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Elcsípték a kolozsvári PSD-székház gyújtogatási kísérletének gyanúsítottját

// HIRDETÉS

Hogy tüntető volt, vagy sem, még nem tudni.

Amint arról beszámoltunk, a Kolozs Megyei Rendőrség pénteken vizsgálatot indított, miután ismeretlen személyek megpróbálták felgyújtani a Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári székházát.

A Kolozs megyei Rendőrség közleménye szerint, a pénteken elkezdett vizsgálatok eredményeképpen azonosítottak egy férfit, aki felelős lehet a PSD-székháznál elkövetett gyújtogatásért. A hatóságok házkutatást végeztek a gyanúsított lakásában, akit rongálással vádolnak. A házkutatás során a rendőrök ruhadarabokat és egyéb tárgyakat foglaltak le, amelyek az esetre vonatkozó lehetséges tárgyi bizonyítékok lehetnek.

A vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a 40 éves kolozsvári férfi elkövethette a Deák Ferenc-utcai pártszékház előtti gyújtogatást. A férfit bekísérték a rendőrségre, kihallgatás végett. A vizsgálat tovább folyik az ügyben, gyújtogatás általi rongálás vádjával.

A kolozsvári PSD elnöke, Gabriel Horia Nasra azt sugallta korábbi nyilatkozatában, hogy a gyújtogatást a PSD ellen tüntetők hajtották végre, akik múlt csütörtökön a pártszékház előtt tüntettek amiatt, hogy  Tudorel Toader igazságügyi miniszter kezdeményezte Laura Codruța Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetőjének menesztését.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán
Székelyhon

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán

Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.

// még több főtér.ro