// 2025. augusztus 2., szombat // Lehel

Ekkortól látogatható ismét Déva vára

// HIRDETÉS

Hosszan tartó felújítás után végre megnyílik.

Április 3-án, vasárnap tartják a felújított Déva vára ünnepélyes megnyitóját - tájékoztatta az MTI-t Déva város önkormányzatának a sajtóosztálya.

A déli órákban tartandó megnyitó keretében több erdélyi hagyományőrző lovagrend tart bemutatót, és régizene együttesek szórakoztatják majd a közönséget. A vár csaknem nyolc évnyi részleges vagy teljes lezárás után válik ismét látogathatóvá.

A vár felújítását 2008-ban kezdték el, 2009-ben azonban félbeszakították. A 2013-ban újraindított munkálatok óta csupán a külső udvarok egy részébe engedték be a turistákat. Tavaly októberben azonban ezeket is lezárták, hogy újraépíthessék a hajdani feljárást biztosító hidat.

A felújítási munkálatok során újraépítették az első és második kaput, felújították a teljes külső várfalat, a hajdani gyalogos feljárást biztosító csigalépcsőt a keleti oldalon, megépítették a belső várba vezető hidat a nyugati oldalon, valamint korszerűsítették a vár alatti parkból az első és második kapun át vezető teljes utat. A felújított várrészt közművesítették, így az évszázados falak között immár korszerű áram-, víz- és csatornahálózat működik.

A felújítás jelenlegi szakaszára csaknem 24 millió lejt (1,68 millió forint) fordított a város. Az összeg nagyobb részét az Európai Unió forrásaiból biztosították. A most befejezett munkálatok a külső falakra és a külső udvarokra terjedtek ki.
Amint egy korábbi sajtótájékoztatón Petru Mărginean, Déva polgármestere elmondta: a tüzérek szállásán és a Bethlen-bástyában fegyverkiállítást kívánnak berendezni. A kiállítandó korabeli fegyvereket múzeumokból próbálják beszerezni.

A polgármester elmondta: a vár legbelső udvarának a felújítása ezután kezdődik. Ott 2020-ig szabadtéri előadások tartására alkalmas teret szeretnének kialakítani, és Dávid Ferencnek, az unitárius egyház alapítójának a sírját is megújítanák.
Petru Mărginean kiemelte, hogy a felújítási munkálatok ellenére 2015-ben 130 ezren látogattak el Déva vára falaihoz. Azt remélik, hogy a turisták száma idén eléri a 300 ezret.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ceaușescu, az influenszerek és a párhuzamos hatalom kiépülése

Sánta Miriám

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Varga László Edgár

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

Sólyom István

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?
Főtér

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
Krónika

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Menet közben hagyta el két kocsiját a vonat, az utasok a mezőn rekedtek
Székelyhon

Menet közben hagyta el két kocsiját a vonat, az utasok a mezőn rekedtek

Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is
Krónika

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is

A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Péntektől megszűnik az ingyenes egészségügyi társbiztosítás
Székelyhon

Péntektől megszűnik az ingyenes egészségügyi társbiztosítás

Csak Hargita megyében több mint tízezer biztosítottat érint az a deficitcsökkentő kormányintézkedés, amelynek értelmében augusztus elsejétől az eddigi társbiztosítottak is egészségbiztosítási hozzájárulást kell fizessenek.

// még több főtér.ro