Újabb településeket helyeztek karantén alá, és nőtt azon megyék száma is, ahol a szabadtéren is kötelező a maszk.
Nem becsülik alá a járvány terjedésének veszélyét, így több megyében is meghozták a döntést, hogy részben kötelezővé teszik a maszkviselést szabadtéren is. A megyei sürgősségi ügyekért felelős bizottságok eddig:
Változó, hogy melyik megyében mikortól és hogyan ültetik gyakorlatba az óvintézkedést. Bukarestben például csak a belvárosi sétálóövezetben kötelező a maszkviselés, a teraszokon már nem (ebben vajon mi a logika?). Teleroman, Giurgiu és Argeș megyékben 23 órakor minden terasz zár.
A magyar közösségek által is lakott megyék közül Aradon szombattól kötelezővé teszik a maszkot a piacokon, vásárokon, állomásokon és minden nyilvános eseményen.
A megyében négy település kerül karantén alá szombattól:
Az elmúlt hetekben 1045-re nőtt a megyében a koronavírus-fertőzöttek száma, pedig a megyében július elején még úgy tűnt, hogy felszámolták az összes fertőzési gócot és nem maradt egyetlen aktív eset sem. Azóta 327 új beteget regisztráltak. Jelenleg 180 személyt kezelnek kórházban, 143-at hazaengedtek.
Brassó megyében a hatóságok a turisták körében népszerű, nagyobb gyalogosforgalommal bíró útvonalakon is kötelezővé tették a maszk viselését. Észszerű döntés ez figyelembe véve, hogy már 3064-re nőtt a fertőzöttek száma, egyetlen nap alatt 71 új esetet regisztráltak.
Bár országos szinten Szatmár megyében regisztrálták eddig a legkevesebb koronavírusos megbetegedést, úgy tűnik továbbra is tartani akarják az utolsó pozíciót a járvány sújtotta megyék listáján, így szombattól itt is kötelezővé tették a maszkot a nyílt tereken, piacokon és vásárokon.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.
Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.

Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.

… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.