Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
Nem is egy, hanem több petíciót is indítottak a derék román polgárok Nicușor Dan államelnöki győzelme után – írja a News.ro hírportál. Egyesek George Simion letartóztatását és az AUR betiltását, mások a május 18-i szavazás törlését követelik, megint más kezdeményezők a Pruton túli moldovaiak román állampolgárságának törlését szorgalmazzák.
Több mint ötezren írták alá azt az online petíciót, amely George Simion letartóztatását követeli erőszakra való felbujtásért. „A román demokráciát nem lehet kiszolgáltatni olyan fanatikusoknak, akik összekeverik a szabadságot az anarchiával és a hazafiságot a zsigeri gyűlölettel” - olvasható a petícióban. A dokumentum emellett „az AUR párt betiltását követeli a román alkotmány alapján, amely tiltja a gyűlöletet, szélsőségességet, idegengyűlöletet és politikai erőszakot hirdető pártokat”.
A dokumentumot közel 6000 ember írta alá. Az aláírók közül néhányan kommentálták, és azzal indokolták, hogy azért írták alá a petíciót, mert „elegük van a huligánokból, a negativitásból és a csúfolódásból”, míg mások azt írták, hogy nem akarják, hogy Simion támogatói fenyegessék őket, csak mert nem osztják a nézeteiket.
Korábban egy május 20-án közzétett, több mint 800 ember által aláírt petíció Simion romániai kitiltását követelte, azzal érvelve, hogy cselekedetei és beszédei ellentétesek a demokratikus elvekkel, és befolyásolják a társadalmi kohéziót, a közbiztonságot és az állami intézmények megfelelő működését.
Egy másik, 11 személy által aláírt petíció Simion „vérfürdőre” utaló kijelentéseinek megbüntetését kéri, és arra kéri az illetékes hatóságokat, köztük az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot (CNCD) és a főügyészséget, hogy komolyan elemezzék a szóban forgó kijelentéseket.
A másik oldalon vannak olyan petíciót benyújtók is, akik a május 18-i választások megismétlését követelik, azt állítva, hogy azokat manipulálták, egy másik hasonló követelés a május 18-i választások törlését és „új, tisztességes” választásokat javasol. Egy másik petíció, amelyet május 20-án indítottak, indoklás nélkül kéri a Călin Georgescu ellen felhozott vádak visszavonását. Egy nappal a választások után, május 19-én indult egy online petíció, amely a Pruton túli moldovaiak visszaszerzett román állampolgárságának ellenőrzését követeli. A hasonló témájú petíciók a moldovai állampolgárok román állampolgárságának törlését vagy a moldovai állampolgárok román útlevelének törlését követelik.
Romániában egyre látványosabb jelenség a gyermekek eltűnése: 2024 májusa és 2025 májusa között a román rendőrség 9548 bejelentést vett fel eltűnt kiskorúakról a Save the Children szervezet adatai szerint. – adja hírül a Digi24.
Ezek több mint 60 százaléka az elhelyező központokból, iskolai bentlakásokról vagy szociális szállásokról való önkéntes eltávozást jelent. Az 5 év alatti gyermekek esetében is súlyos a helyzet, több mint 100 gyermek eltűnését jelentették. A legtöbb eset azonban a 14 és 17 év közötti tizenéveseket érinti - több mint 7200 bejelentés érkezett. Jelenleg 482 eset van folyamatban, főként tizenévesek körében. Az eltűnéseket főként Bukarestből, Besztercéről, Iași és Konstanca városából jelentették.
A szakértők szerint a távozás gyakran trauma, bántalmazás vagy érzelmi egyensúlyhiány figyelmeztető jele. Az okok között szerepel a családi bántalmazás, az elhanyagolás, a társadalmi nyomás, a zaklatás vagy az autonómia keresése serdülőkorban.
Alexandra Tomescu, a bukaresti ügyészség ügyésze arra figyelmeztet, hogy ezeknek a gyerekeknek egy része szexuális visszaélés áldozatává válik. A szexuális ragadozók megérzik a gyerekek sebezhetőségét, és hamar elnyerik a bizalmukat.
– fogalmazott az ügyész.
A politikai pártokkal folytatott konzultációk az új kormány megalakításáról hétfő délután vagy kedden kezdődnek, és 2-3-4 hétig tartanak majd Nicușor Dan megválasztott elnök szerint, aki pénteken nyilatkozott ezügyben. Dan hétfőn 12 órakor teszi le a beiktatási esküt a parlament előtt.
A megválasztott elnök szerint a leendő kormányban új embereket szeretne látni a romániai társadalom, de először ezt az elemzést eseti alapon fogják elvégezni. A költségvetési hiány csökkentésével kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy már talált bizonyos területeket, ahol a kiadásokat csökkenthetik, de a politikai pártokkal folytatott konzultációk előtt nem szeretné nyilvánosan is megvitatni.
Az áfaemelésekről egyelőre azt mondta, készülnek ilyen számítások, de egyelőre elméleti jellegűek, valamint hozzátette, hogy a fogyasztási adók emelése adócsalást generál és korlátozza a fogyasztást is.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.