// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Egyetlen mondatban reagált az Európai Bizottság Iohannis magyarellenes nyilatkozatára

// HIRDETÉS

Miközben Brüsszel nem hajlandó érdemben reagálni, a Der Spiegel feltörölte a padlót a román államfővel.

A Krónika múlt hét csütörtökön kereste meg az Európai Bizottságot, hogy mit szólnak ahhoz, hogy Klaus Iohannis államfő a romániai magyarok, illetve Magyarország elleni uszítással támadja a PSD-t. A rövid válasz hétfőn érkezett meg a brüsszeli testülettől, mely szerint nincs mit kommentálni, ugyanis ez egy magyar-román kérdés, nem tartozik az Unió hatáskörébe.

Meglepően kemény hangnemben ír az esetről viszont az egyik legnagyobb német hetilap, a Der Spiegel Egy kitüntetett agitátor című cikkében. Ebben az áll, hogy az egyik német város által Nagy Károly-díjjal kitüntetett román államfő nyilatkozata sötét időket idéz, utalva a Ceaușescu-diktatúra nacionalizmusára és a fekete márciusra. Az erdélyi szászokat érzékenyen érintette a kollektív fasizmussal való megbélyegzés a kommunizmus idején, Iohannis pedig ennek a közösségnek a tagja. Mégis most politikai eszközként alkalmazza a román nacionalisták egyik legmocskosabb kliséjét, miszerint Magyarország Erdély elszakításáért küzd, ezzel pedig a romániai magyar kisebbséget a „ötödik hadosztályként” használja fel. A cikk szerzője arra is emlékeztet, hogy ez a politikai játszma 1990-ben szinte polgárháborúhoz vezetett.

A német lap szerint Iohannis legutóbbi kijelentései példa nélküliek Románia posztkommunista történelmében, mint ahogy az is példátlan, hogy egy ország államfője egy másik szomszédos országot szeparatizmussal vádoljon a koronavírus-járvány okozta válság tombolása közepette.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro