De szükség esetén épülni fog – mondta Bukarestben Szijjártó Péter külügyminiszter.
Új lendületet kell adni a magyar–román együttműködésnek, hogy az egymás tiszteletén alapuljon, erőforrásként tekintsen a nemzeti közösségekre, és kiaknázza a gazdasági lehetőségeket – jelentette ki Szijjártó Péter pénteken Bukarestben, miután román kollégájával, Lază Comănescuval találkozott. A külgazdasági és külügyminiszter a bevándorlási válságra utalva arra figyelmeztetett: a védtelenség, az európai tehetetlenség újabb „Kölnöket” fog szülni.
Szijjártó Péter rámutatott: Magyarország stratégiai partnerként tekint Romániára. Felidézte, a korábbi román kormányzat méltatlan vádakkal illette Magyarországot, amelyre a magyar fél keményen reagált. Hangsúlyozta, hogy ez a hangulat teljesen megváltozott a jelenlegi román kormány hivatalba lépésével, ezért köszönetet mondott Comanescunak a „baráti fogadtatásért, és konstruktív hangnemért”. Szijjártó Péter szerint vannak olyan ügyek a kétoldalú kapcsolatokban – például a kisebbségi kérdés –, amelyekben „sokat kell még dolgozni”, de úgy vélte: kellenek közös sikertörténetek ahhoz, hogy a vitás kérdésekre is választ tudjanak találni a felek.
A két külügyminiszter közös sajtótájékoztatóján a magyar diplomácia vezetője beszámolt arról, hogy az Eximbank 370 millió eurós hitelkeretet nyit a magyar–román vállalatközi együttműködés fejlesztésére. Megállapodott román partnerével abban is, hogy 2019-ben összekötik Magyarország és Románia gázvezetékrendszerét. Az Európai Unió által is támogatott projekt jelentősen hozzájárul majd Közép-Európa energiabiztonságának növeléséhez – mutatott rá.
Két éven belül megnyílhat a második gyorsforgalmi összeköttetés is Magyarország és Románia között, amikor összekötik a magyar M4-es és román A3-as autópályát – közölte Szijjártó Péter. Megjegyezte: a határ átjárhatóságát is növelni akarják, hiszen versenyhátrányt jelent az, hogy míg Nyugat-Európában 2-3 kilométerenként vannak határátkelők, a magyar–román határon csak 40 kilométerenként van átkelési lehetőség.
A bevándorlási válságról szólva a külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a közös magyar és román álláspont az, hogy az EU külső határait meg kell védeni, de Európában ebben a tekintetben képmutató politika zajlik, és Európa jelenleg délről védtelen.
„Ha Görögország nem hajlandó teljesíteni a kötelezettségeit, akkor létre kell hozni egy másik védelmi vonalat Bulgária és Macedónia bevonásával, mert ha nem tudjuk megállítani a bevándorlási nyomást, amely Európára hárul, akkor majd lesz újabb Köln, meg tovább romlik a közbiztonság Európában, meg tovább nő a terrorfenyegetettség Európában” – figyelmeztetett a Szijjártó Péter. Úgy vélte: komolyan kell számolnunk azzal a lehetőséggel, hogy a schengeni övezet déli határa át fog tevődni Görögország északi határára.
Arra az újságírói kérdésre, hogy Magyarország a román határon is szándékozik-e kerítést építeni, Szijjártó Péter egyértelművé tette: a magyar kormány a szerb és horvát határszakaszon sem „jókedvében” emelt akadályt, hanem azért, mert másképpen nem tudta feltartóztatni az országba ellenőrizetlenül beözönlő napi 8-10 ezer bevándorlót. Megjegyezte, hogy ezáltal a tisztességes embereket nem érte kár, hiszen aki szabályszerűen akart belépni, az nem a zöldhatáron keresztül tette.
„Nem építünk több kerítést, mint amennyi szükséges. Reméljük, Románia meg tudja védeni határait, és nem lesz szükség a kerítésre” – szögezte le Szijjártó Péter.
Lazăr Comănescu kijelentette, hogy egyetértettek magyar kollégájával a kisebbségek hídszerepében. Közölte, hogy két hét múlva a magyar–román gazdasági vegyesbizottság is összeül, hogy konkrét javaslatokkal segítse a kétoldalú együttműködést abban is, hogy az Európai Uniónak határozottan fel kell lépnie külső határai védelmében. Mint mondta, örömmel fogadta, hogy Magyarország továbbra is támogatja Románia felvételét a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.