Több száz eurót áldozott volna be a nemes ügyért.
A nagyszülői szeretet iránti rendőri érzéketlenség miatt unokája megsegítése helyett bűnvádi eljárással kell szembenéznie annak a 74 éves Suceava megyei férfinak, aki megpróbálta lefizetni a törvény őrét, hogy kihúzza a srácot a csávából.
Az unoka ellen közlekedési kihágás miatt indult bűnvádi eljárás, de a Frătăuții Noi településen élő nagyapa ezt nem bírta tétlenül nézni.
Ezért aztán előhúzott a párnahuzatból háromszáz eurót, és elballagott a rendőrőrsre, hogy rávegye az illetékes rendőrt: járjon közben annak érdekében, hogy unokája megússza az ügyet.
A rendőr azonban nem értékelte kellőképpen a rokoni szeretet e megható megnyilvánulását, és még azt sem vette figyelembe, milyen megterhelő lehet anyagilag egy 74 éves nyugdíjas számára a nehezen összekuporgatott eurók feláldozása.
Így aztán a bácsi ellen bűnvádi eljárás indult, és hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezték vesztegetés kísérlete miatt.
Tényleg nem értjük, miért kellett így bánni vele. Elvégre csak úgy járt el, ahogy a több évszázados beidegződés nyomán szinte bármely, családját szerető román ember tette volna.
MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?
Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre. A román nemzeti ünnep alkalmából szervezett eseményt incidensek kísérték.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.

Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.

Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.

Jóval kevesebbet járunk étterembe a drágulások miatt. A kölni repülőtéren két román férfi szaladt a Wizz Air bukaresti járata után, miután kitörték a vészkijárat ajtaját.

További hírek: petíció indult, hogy a repülőn utazó családtagokat egymás mellé ültessék a légitársaságok. Egy Maros megyei sofőr az önkívület határára itta magát, utána volán mögé ült.