// 2026. május 25., hétfő // Orbán

Egy friss felmérésből kiderül, merre csörgedez a romániai lakosság bizalma

// HIRDETÉS

Kelet vagy Nyugat? Biden vagy Putyin? És mi a helyzet a NATO-val?

A koronavírus-járvány okozta általános egzaltáltság idején a szokásosnál is izgalmasabb kérdés: vajon mely országokban bízik meg a leginkább Románia lakossága? Kik azok a vezetők a világpolitikai porondon, akiknek a szavára a leginkább hallgatunk? Nos, a legújabb INSCOP-felmérésből választ kapunk a kínzó kérdésekre.

A közvélemény-kutató intézet a Strategic Thinking Group agytröszt megbízására március első két hetében készítette el az erre vonatkozó felmérését, összesen 1100 romániai lakos telefonos megkeresésével. A hibaszázalék 3 százalék. A felmérésnek egyelőre az első fejezetét ismertették, de már ebből is kiderül a lényeg:

a románok elsöprő többsége szerint a nyugati szövetségesekben bízhatunk meg a leginkább (81%), míg a keleti országokban a legkevésbé (10,4%).

Az országok közül a legnagyobb bizalmi indexnek Németország örvendhet (57,6%), a második az Amerikai Egyesült Államok (47,1%). Összehasonlításképpen: Kína bizalmi indexe 19%, míg Oroszországé 16%. A nemzetközi szervezetek közül az Európai Unió 51,7%-kal és a NATO 19,4%-kal szerepel az összesítésben.

Az éremnek persze van egy másik oldala is: a megkérdezettek 51,1%-a nem vagy nagyon kis mértékben bízik meg USA-ban. 41,3% Németországról, 47,5% az EU-ról, 47,9% a NATO-ról mondta ugyanezt. Itt is érdemes megemlíteni a legkevésbé bizalomgerjesztő országokat a románok szemében: Oroszországot (81%) és Kínát (78,9%).

A politikai vezetők közül a legnagyobb bizalmi indexszel Angela Merkel német kancellár rendelkezik

(50,1%-a nagy vagy nagyon nagy bizalommal van iránta, 46,1% ennek ellenkezőjét állította). Joe Biden USA-elnökben 41,6% bízik ( 51,3% pedig nem vagy csak nagyon kevéssé), Vlagyimir Putyin orosz elnöknek 19% szavaz bizalmat (77,9% nem, vagy kis mértékben bízik benne).

A megkérdezettek 61,4 %-a vallotta azt, hogy az EU-s csatlakozás többnyire előnyökkel járt, 35,2% látja úgy, hogy ennek az ellenkezője igaz. Jellemzően a 45 év alatti, magasan képzett, jól fizető állással rendelkező, nagyobb városokban élő lakosok értékelik nagyra az EU-s előnyöket.

A felmérés készítői az adatok értelmezésekor arra a következtetésre jutottak, hogy a romániai lakosság elkötelezett a nyugati partnerekkel szemben, nagyra értékeli a NATO és az USA hozzájárulását az ország biztonságához, nem támogatja az EU felbomlásának gondolatát, ezzel együtt azt szeretné, hogy Románia nemzeti érdekei jobban legyen képviselve a NATO-ban.

A nemzeti érdekek képviseletére vonatkozóan érdekes eredmény,

hogy a megkérdezettek 31,9%-a szerint Romániának akkor is tiszteletben kell tartania az EU-s szabályokat, ha azok sértik Románia érdekeit, ugyanakkor 64,2% szerint még akkor sem sérülhetnek a nemzet érdekei, ha Románia EU-s tagsága forog kockán.

Végezetül még egy adat: 77,5% mondja azt, hogy az EU-nak nem kellene felbomlania a közeljövőben, 16% pedig ennek az ellenkezőjét vallja, jellemzően 45 év feletti, alacsony jövedelemmel rendelkező férfiak.

A teljes felmérés itt található.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba
Krónika

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba

Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté
Főtér

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro