Bihar megyében meg macskakínzót vettek őrizetbe.
Csütörtökön tűz ütött ki a félixfürdői Maros (Mureş) szálló második emeletén. Az épület két helyisége égett, a folyosókon füst terjengett, az emberek a szálló falán végigfutó tűzlétrán lemászva menekültek. A katasztrófavédelem közleménye szerint tizennégyen szorultak orvosi ellátásra, volt, aki pánikroham, volt, aki füstmérgezés, volt, aki magas vérnyomás miatt. A Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) pénteken számolt be a helyszíni vizsgálatok eredményeiről: egy raktárhelyiségben, WC-papírral teli dobozok mellett égve hagyott villanykörte okozhatta a tüzet.
Denisz Smihallal ukrán miniszterelnök pénteken Marcel Ciolacu román kormányfővel egyeztetett, többek között a régió biztonságával kapcsolatos kérdésekről, az ukrán gabona romániai tranzitjáról, a román mezőgazdasági termelők védelméről és az ukrajnai román közösség jogainak biztosításáról tárgyaltak. A találkozó utáni közös sajtótájékoztatón Ciolacu elmondta, hogy az ukrajnai román kisebbség jogai kapcsán ismét felhívta kollégájának figyelmét „Románia jogos aggodalmaira”, és emlékeztette Bukarestnek a témával kapcsolatos határozott álláspontjára – utalva arra, hogy Ukrajna nemrég az összes ottani őshonos nemzeti közösséget negatívan érintő, jogfosztó nyelv- és oktatási, illetve kisebbségi törvényt fogadott el. „Hangsúlyoztam, hogy nyitottságot várunk az ukrán hatóságoktól (...), kéréseink természetesek és felelősségteljesek. Azt szeretnénk, hogy az ukrajnai románok ugyanazokat a jogokat élvezzék, mint a romániai ukrán kisebbség tagjai. Számítok a miniszterelnök úr közreműködésére, hogy üzenetünk eljusson az ukrán közigazgatás valamennyi szintjére” – fogalmazott Ciolacu. Arra nem derült fény, hogy kollégája erre hogyan reagált.
Egy 23 éves, tenkie férfit vett állatkínzás miatt vett őrizetbe a rendőrség. A férfi levegőben lóbált meg egy macskát, majd körülbelül hét méter messzire elhajította a piszut úgy, hogy az állat nagy erővel a járdának csapódott. Látszólag büszke volt tettére, ugyanis közzétette TikTok-oldalán az erről készül videót. Ez volt a pechje, mivel a Bihar megyei hatóságok ennek nyomán indítottak eljárást ellene. A hatóságok pénteki tájékoztatása alapján a nagyszalontai bíróság egyik ügyészének felügyelete mellett indítottak eljárást a férfi ellen, akit 24 órára őrizetbe is vettek.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.

A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.