További híreink: a polgárok fele szerint a román hadsereg két napig sem állná a sarat az oroszokkal szemben, éjszaka pedig egy hidegfront ér el minket, jelentős lehűlést hozva.
A romániai polgárok csaknem fele, 49 százaléka úgy véli, hogy a román hadsereg 48 óráig sem tartana ki egy esetleges orosz támadás esetén, derült ki egy friss felmérésből. A válaszadóknak csak 35 százaléka gondolta úgy, hogy két napig azért mégis kitartana az ország az oroszokkal szemben, míg 16 százalékuk nem tudott válaszolni a kérdésre.
A kötelező katonai szolgálat visszavezetését 48 százalék ellenzi, miközben 43 százalék szerint ez egy jó ötlet lenne.
A válaszadók 44 százaléka mondta azt, hogy le kell lőni a román légtérbe tévedt idegen drónokat, 41 százalékuk óvatosabb volt, szerintük ez helyzetfüggő, 8 százalék mondta azt, hogy inkább ne, míg 2 százalék, hogy semmiképpen ne.
42 százalék gondolja azt, hogy kicsi az esélye, hogy az oroszok megtámadnak minket, 16 százalék szerint ennek nagyon kicsi az esélye, miközben 29 százalék szerint erre jó esély van, 4 százalék szerint pedig nagyon nagy esély van rá.
A lakosság 58 százaléka gondolja úgy, hogy a román kormány hülyeségeket csinál honvédelmi téren.
Arra a kérdésre, hogy kellene-e román csapatokat küldeni Moldova megvédésére egy esetleges orosz támadás esetén, 55 százalék mondta azt, hogy nem, és csak 28 százalék, hogy igen, miközben 17 százalék nem tudott konkrét választ adni.
Bogdan Ivan energiaügyi miniszter elismerte, hogy az európai országok közül jelenleg Romániában a legdrágább az elektromos áram. Az elmúlt hónap adatai szerint nálunk átlagosan 154 euróba került egy megawatt áram, miközben Franciaországban ugyanez az összeg mindössze 61 euró volt.
A miniszter azonban javaslatot is tett a lakosságnak az áram árának optimalizálására. Ez azonban szintén pénzbe fog kerülni, méghozzá nem is kevésbe.
Bogdan Ivan okos villanyórák telepítését javasolja, amelyeket jelenleg a román piacon 100 és 200 euró közötti áron lehet beszerezni. Ezeket az okosórákat nem a felhasználónak vagy a szolgáltató megbízottjának kell leolvasniuk, hanem automatikusan, 15 percenként továbbítja a fogyasztási adatokat, napszaktól függően alkalmazhatóak a dinamikus tarifák (akármit is jelentsen ez), és más országokban a számlák értékének 20 százalékos csökkenését eredményezték.
A miniszter persze arról már nem beszélt, hogy ezek az okos eszközök összeegyeztethetők lesznek-e a hazai viszonyokkal. Én például egyszer megpróbáltam a megadott e-mail-címen közölni a szolgáltatóval a villanyóra állását, de kiderült, hogy a megadott e-mail-cím nem működik.
„Bárki telepíthet önnek intelligens villanyórát. Akár maguk a szolgáltatók is, akik bizonyos, az informatikai platformokkal kompatibilis megoldásokat kínálnak” – tette hozzá Bogdan Ivan.
A miniszter azt is elárulta, hogy ő legutóbb 280 lejt fizetett a villanyszámlára, ami számaításai szerint a korábbiakhoz képest 30–35 százalékos emelést jelent.
Vasárnap az ország déli részén még a 19–20 fokot is elérte a hőmérséklet napközben, hétfőre virradóra azonban az előrejelzés szerint egy északról érkező hidegfront következtében jelentős lehűlés várható.
A jövő héten legtöbb helyen már csak 10–16 fokig melegszik fel az idő napközben, az éjszakák pedig jóval hidegebbek lesznek. A jövő hét első napjaiban még felhőzet és csapadék enyhíti a lehűlést, de a hét közepére az ég kitisztul, így hajnalra sok helyen már kisebb fagyok is jönnek.
A hét közepén éjszakánként sok helyen ködre is lehet számítani.
A csapadék általában eső formájában érkezik, de a hegyekben már a havas eső és a havazás sem lesz ritka.
20 fok körüli maximumokra a jövő héten már csak az ország déli, délnyugati felében lehet elvétve találkozni, északon a 10–11 fokos nappali maximumok lesznek jellemzők.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.