// 2026. április 6., hétfő // Vilmos, Bíborka

Duplázódnak a Kolozsvári Magyar Napok!

// HIRDETÉS

Egy hónap múlva kezdődik az szokásos nyári kiadás, és ha minden jól megy, fél év múlva dübörög a téli is.

Minden trendben! – köszöntöttek ma idei szlogenjükkel a Kolozsvári Magyar Napok főszervezői a tavaly birtokba vett főhadiszállásukon, a főtéri Hintz-házban. A megszokott programszerkezettel, megszokott jókedvükkel és pár nagy újdonsággal, például limonádéval fogadták a sajtót. Utólagos spekulációm szerint szubverzív üzenetként: hogy finomnak és üdítőnek hasson a rendezvény idei, zöld-sárga színkombinációja. Hatott. 

A legnagyobb újdonság, hogy idén kétszer is lesznek Kolozsvári Magyar Napok: augusztus 16-23. között az immár hatodik nyári programdömping, és szeretnének egy háromnapos vagy egy hetes téli kiadást is Luca napra (december 13.) összpontosítva – jelentette be Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke.

 

 

Gergely Balázs főszervező | Fotók: Szabó Tünde

 

A nyári kiadás idén azért is trendi, mert az ifjúsági főváros egyik keretprogramjaként is szeretnék megjeleníteni úgy rendezvények, mint az önkéntesek, partnerszervezetek és arculat szintjén. A Kolozsvári Magyar Napok viszont nem egyetlen generációjé, hangsúlyozta Gergely Balázs, hanem kiemelten a kolozsvári magyar közösségé, és első évétől arra törekedett, hogy közönsége újra erős és aktív közösséggé váljon.

Ami új

Központi figyelmet szentel idén a KMN Kárpátaljának egyrészt azért, mert megsínyli az ukrajnai háborús helyzetet, másrészt mert hasonlít Erdélyhez abban, hogy ott is a többségi nemzet mellett hagyományosan sok más nemzeti közösség él(t): magyarok, románok, oroszok, örmények, zsidók, ruszinok, huculok.

 

A Magyar Napok a nyitógálával és adománygyűjtéssel mozgósítja elsősorban a kolozsvári magyarokat: a gálán a Magyar Állami Népi Együttes műsora, a Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl című előadás lesz a fénypont, és ahogy tavaly az idei Magyar Napokra gyűjtöttek, úgy idén minden befolyó támogatást a kárpátaljai magyar gyermekek beiskolázására fordítják.

 

Megújult idén a rendezvény honlapja is, egyelőre még nem túl sok információval, de folyamatosan töltik fel, biztosított Gergely Balázs. Ma indult a tesztüzem, építő kritikát és türelmet várnak a netezőktől. Augusztus első napjaiban töltik fel az összesített programot, részletek folyamatosan kerülnek fel addig is, a főtéri koncertműsor már olvasható a címlapon. (Remélem, időben szólunk: jövőre nagyon szeretnénk már egy mobilapplikációt is. Köszi!)

 

 

Szabó Lilla, Vákár István, Gergely Balázs, Sánta Levente

 

Idén plakátolással tesztelik, mennyire érzi magáénak a kolozsvári magyar közösség a megarendezvényt: annyi plakátot nyomtatnak, ahányat a lakosok elvisznek a székházból. A szervezők ugyanis rájuk bízzák az utcai népszerűsítést: villanyoszlopokra tilos ragasztani, de bárki a saját kapujára, ablakába, illetve hirdetőoszlopokra kiteheti a hatodik KMN plakátját.

 

Újdonság, hogy idén a Báthory liciben fogunk sportolni, az Agapéban bort, a Kofferben kávét kóstolni, kipedálozunk a Bükkbe, mi több, lesz sakkverseny és beszélgetés Polgár Judit világbajnokkal, és a Kolozsváron végzett bölcsészek is összefutnak egy nagy találkozóra. A programok zöme viszont olyan,

amit már kellemesen megszoktunk:

mintegy 500 programpont szerepel a műsorban, ami Gergely Balázs szerint egy kicsit nehezen kezelhető, de visszautasítani sem akartak / tudtak túl sok kezdeményezést. A Kincses Kolozsvár csak a program gerincét szervezi, a több száz egyéb eseményt kolozsvári magyar civil szervezetek teszik hozzá a Magyar Napokhoz.

 

Ettől olyan pezsgő és családias egyszerre, emelte ki Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, ezért az RMDSZ megyei frakciója nemcsak hogy magáénak érzi a Magyar Napokat, lobbizik támogatásért, megyei intézményekkel, mint például a tűzoltósággal biztosítja a rendezvényeket, de már a vakációjukat is igyekeznek erre az időszakra ütemezni. Akárcsak jónéhány román kollégája, hangsúlyozta a többségi elismerést Vákár.

Egy nappal korábban indul, mint ahogy kezdődik

Szombaton, augusztus 15-én már megnyílik a Herendi Porcelánmanufaktúra kiállítása a főtéri Szépművészeti Múzeumban – kaptunk pár morzsányi ízelítőt Szabó Lilla programigazgatótól. Nagy kiállításnak ígérkezik még az MTI sajtófotó válogatása, a kolozsvári képzőművészek pedig idén is birtokba veszik a New York szálló lepusztult termeit.

 

Nagyon erős idén a komolyzenei rész: a már megszokott operettgála és a Redut kamarakoncertjei mellett minden nap orgonahangverseny és vezetett látogatás vár minket a most felújított Farkas utcai templomban, amelynek az orgonáját is felújították. Csemege: augusztus 21-én, pénteken Sárosi Dániel orgonajátékához Hegyi Gábor társul ritkán hallható barokk trombitán. Ha már trombita: idén is toronymuzsikát fúj a Neumarkt Brass a Szent Mihály-templom tornyából. A gyerekek fülét-lábát pedig a Kaláka és Palya Bea koncertje köti le. A magyarországi Virtuózok tehetségkutató résztvevői a Kolozsvári Magyar Operában lépnek fel, ahol az opera zenekara kíséri őket.

 

 

Szabó Lilla programigazgató

 

Erősödik a színházi felhozatal: megújul és kibővül a színházi sátor, és a Kolozsvári Állami Magyar Színház miniévada mellett a Shoshin színházi egyesület nemzetközi koprodukcióban készült előadásait is láthatjuk. Irodalmi, gazdasági, sport- és közéleti beszélgetések naponta előfordulnak majd, előreláthatólag a legtöbb érdeklődőt Tóásó Előd beszámolója vonzza majd (aki egyébként jövő héten is fellép Tusványoson).

 

Középkori tábor ejti foglyul most is a Fogoly utcát bővített attrakciókkal, vezetett sétákon bővíthetjük helyismeretünket, az egyetem kiállításait féláron látogathatjuk, és naponta egy-egy órára kinyit a felújítás miatt rég bezárt ferences kolostor is. A középiskolák intenzíven beszállnak a színházi és zenei programba, és idén indul az Erkel Ferencről (igen, a zeneszerzőről ÉS sakkozóról) elnevezett nyílt amatőr sakkverseny, amelynek fővédnöke Seszták Miklós, illetve Polgár Judit sakkvilágbajnok. Vele nemcsak beszélgetni lehet majd, hanem szimultán partit is játszik 25 ellenféllel.

Bulizni

idén is a főtéri és a Farkas utcai színpad előtt lehet, fellép a Nightlooser, a Magna Cum Laude, az Ossian, a Republik, csütörtökön, augusztus 20-án a néptáncosok, utánuk Lajkó Félix és zenekara, pénteken a Budapest Klezmer Band majd Fenyő Miklós, szombaton a Magashegyi Underground és a Bikini, vasárnap a Kaláka, majd Koncz Zsuzsa és barátai – sorolta Sánta Levente.

 

A Farkas utcában szving és jazz uralkodik az első napon, majd jön a Besh o droM sodrása, Maszkura és a Tücsökraj inváziója, Palya Bea, a Loyal, az Evilági és a Tokos zenekar, Vizi Imre, a Mazeltov Klezmer Band.

 

 

Gergely Balázs és Sánta Levente fesztiváligazgató

 

A Farkas utcában marad a vendéglátói részleg, amit igyekeznek színesíteni, az innen nyíló Színház / E. de Martonne utca Borutcává változik, de lesz külön kávézó és üdítőző rész is – mondta Gergely Balázs, hogy könnyebben meg lehessen mindent találni. Központi fesztiválkocsma marad a New York, napközben irodalmi beszélgetésekért, éjszaka levezető bulikért érdemes beállni a látványosan málló mennyezete alá.

 

Paradox módon azért költözhetnek be oda még mindig a programok, mert hol nincs gazdája, hol épp börtönben van, bár mindenki évek óta drukkol már az épület felújításának.

 

A KMN idei költségvetésének nagyságrendje megegyezik a tavalyiéval, de a pontos összeg majd a rendezvény után derül ki, mondta Gergely Balázs, de annyit elárult, hogy a kolozsvári magyar üzletemberek támogatói kedve érezhetően egyre nagyobb.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn
Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.
Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Székelyhon

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

„Ki másban bízhatnánk?” Céltudatosak az erdélyi levélszavazók a kolozsvári főkonzulátuson
Krónika

„Ki másban bízhatnánk?” Céltudatosak az erdélyi levélszavazók a kolozsvári főkonzulátuson

Folyamatos az érdeklődés a levélszavazás iránt Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, ahol ezekben a napokban egymást váltják azok az erdélyi magyar választópolgárok, akik személyesen szeretnék leadni voksukat a magyarországi országgyűlési választáson.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Székelyhon

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS