Túlzott reakciókra panaszkodik és a katolikus iskola megalapítása mellett érvel a PSD elnöke.
Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök szerint nincs semmi kivetnivaló a marosvásárhelyi római katolikus líceum megalapításáról szóló törvénytervezetben, amelyet szerdán fogadott el a képviselőház, első házként.
Dragnea úgy véli, eltúlzottak a reakciók az ügy kapcsán, mint fogalmazott, „nagyon sok olajat öntenek arra a tűzre, amelyet mindenki el akar oltani”.
A képviselőház elnöke szerint az a valós probléma, amely Ukrajnában állt elő, ahol az oktatási törvény módosításával jelentősen korlátozták a kisebbségek nyelvén való oktatást, és ez az intézkedés az ott élő, román nemzetiségű gyermekeket is érinti. „Miért van az, hogy mi követelhetjük a jogainkat, de másoknak itthon nem akarjuk megengedni ugyanezt?” – tette fel a kérdést Dragnea.
Dragnea értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy ebben az ügyben korábban házi őrizetbe helyezték, illetve hatósági felügyelet alá vonták az iskola volt igazgatóját, Tamási Zsoltot és Ștefan Someșan volt főtanfelügyelőt, miután a korrupcióellenes ügyészség eljárást indított az ügyben.
Dragnea szerint az egyház tulajdonában levő épület bérléséről és a katolikus iskola megalapításáról megkötött szerződés román állami alkalmazottak vállalása nyomán jöhetett létre, és hangsúlyozta, ebben nincs semmi kivetnivaló.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.

… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.

További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.

További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.

Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.

… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.

… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.

Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.

További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.