A cél: megmutatni az innovatív megoldásokat.
Dizájn Hét kezdődött hétfőn délután Sepsiszentgyörgyön. Voltak ugyan eddig hasonló, ígéretes megmozdulások, de ez a hét töménységével „sokkterápia” lesz nevezetes vendégekkel - ígérte Damokos Csaba főszervező.
A Tradíció és innováció jeligére épülő rendezvénysorozat olyan sokszínű, mint amilyen változatos a dizájn alkalmazása. Ez ugyanis önmagában nem létezik, mint az alkalmazott művészetek egyik ága mindig egy ipar¬ághoz kötődik, legyen az a bútoripar, az autótervezés, az IT, élelmiszeripar vagy éppen a divat. A kiállítások, műhelyek kisajátították Szentgyörgy új központját, az IT-hez kapcsolódó rendezvények a Magma-kiállítótérben kapnak helyet, és itt lehet majd kipróbálni a 3D-s nyomtatást is. A szakmai beszélgetéseknek az INdiVINO borbár, más kiállításoknak a Lábas Ház, az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) vagy éppen a város új főtere ad otthont.
A Dizájn Hét legfőbb célja felhívni a figyelmet a helybeli minőségre és innovációra, a tökéletes funkcionalitásra, amit egy jól sikerült dizájn-koncepció hordoz, nem föltétlenül alacsony áron, bár ez sem kizárt – összegzett Damokos Csaba, majd viccesen megjegyezte, mifelénk ugyanis nem lehet úgy számolni, mint Kínában, ahol rákérdezett egy tetszetős termék árára, amire azt a választ kapta: Hány konténerrel kíván vásárolni?
Kép: Albert Levente/Háromszék
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.

Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.

Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.