Jön a fekete péntek és a karácsony, az egyik legnagyobb futárcég pedig fogvatartottakkal erősít. A fiatalok azért rokonszenveznek a kommunizmussal, mert nem tapasztalták meg a gyakorlatban – mondja a pszichológus.
Nehéz két hónapjuk lesz a futárcégeknek, ugyanis novemberben és decemberben két nagy megpróbáltatás vár rájuk: a fekete pénteki és a karácsony előtti online vásárlói roham. Ilyenkor pedig jelentősen megnő a forgalom, a csomagok pedig igen gyakran késnek vagy meg sem érkeznek.
Ezért az egyik legnagyobb romániai futárcég, a Sameday Group úgy döntött, hogy kevésbé szigorú fogvatartási rendszerben büntetésüket töltő börtönlakókat alkalmaz erre a két hónapra – írta a Profit.ro üzleti portál. A cég 60 százalékkal növeli a csomagkezelő személyzetének létszámát, mivel becslése szerint novemberben és decemberben 80 százalékkal emelkedik a küldemények száma, elérheti a napi 850 ezret.
Az új foglalkoztatottak közül ötvenen büntetésüket töltő fogvatartottak lesznek, akiket a cég a törvényes keretek között, többek között állandó őrzéssel foglalkoztat majd. Emlékeztetnek, hogy korábban a belügyminiszter kérte a romániai munkaadókat, hogy foglalkoztassanak fogvatartottakat is. Ha a program beválik, a következő években is folytatják.
A GlobSec nemzetközi think tank nemrég közölte egy tanulmánya eredményét, miszerint a romániai fiatalok többsége demokráciapárti ugyan, de több mint 40 százalékuk inkább egy totalitárius rendszert választana.
A megkérdezett 18-34 éves romániaiak 41 százaléka vélekedik úgy, hogy a demokrácia helyett az országnak jobb lenne egy totalitárius rendszer, vagyis egy diktatúra, egy erős vezető. A válaszadók 33 százaléka még szabadságjogokról is lemondana a jólét érdekében.
Daniel David pszichológus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora a Digi24 hírtelevízióban azzal magyarázta ezt a diktatúrához vonzódást, hogy ezeknek a fiataloknak jóléti hiányosságaik miatt válnak rokonszenvessé a totalitárius rendszerek, mivel azok papíron egyenlőséget hirdetnek.
A fiatalok egy része az ország demokratikus fejlődése veszteseinek tekinthető és anyagi szegénységben él, ezért alternatívát keresnek a demokráciára – magyarázta a pszichológus. Ennek a szegmensnek vonzó lehet egy autokratikus rendszer, főleg ha csak ideológiai szemüvegen keresztül nézik és csak olvasnak róluk. A szélsőséges pártok és erők (a kommunistákat is beleértve) célkitűzéseit olvasva egy fiatal azt mondhatja, hogy jól hangzanak: minden ember legyen egyenlő, mindenki férhessen hozzá az erőforrásokhoz, mindenkinek az igényei ki legyenek elégítve.
– mondta Daniel David.
Amikor az ember azt gondolná, hogy a romániai egészségügyi rendszer valahogy, úgy-ahogy maga mögött hagyta az elmúlt évtizedekből jól ismert hiányosságokat, történik valami, ami megcáfolja az optimizmust.
Most éppen az történt, hogy a Călărași megyei Oltenițán a városi kórház gyermekosztályán levideózták, majd közzétették a TikTokon, amint denevérek röpködnek önfeledten a kórtermekben.
Ioan Câmpeanu kórházigazgató szerint a videó november 2-án este készült, amikor a denevérek berepültek a kórház egyik régi szárnyában működő gyermekosztályra. Az igazgató szerint a két-h-rom denevér egy megdöntve hagyott ablakon repült be, néhány percig a kórteremben röpködött. Ezután a személyzet kihajtotta az állatokat, a kórteremben levő gyerekeket és a velük levő két anyát áthelyezték egy másik terembe. Az intézményvezető úgy vélekedik, a denevérek a kórház telkén levő sűrű növényzetből fészkelnek.
Csakhogy a videót készítő nőnek – az egyik gyerek anyjának – más verziója van a történtekről: szerinte a denevérek nem a nyitott ablakon, hanem a kórterem falán levő lyukon keresztül jutottak be az épületbe, az állatokat pedig nem kihajtották, hanem megölték. Azt is állítja, hogy a következő estén egy másik denevér is berepült a kórházba.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.