// 2025. november 14., péntek // Alíz

Dagad az oltásmutyi-botrány, már bírságolnak is a potyázók miatt

// HIRDETÉS

Kiderült, hogy egy kisvárosban már 563-an kapták meg a vakcinát soron kívül, de Maros megyében és több más helyszínen is vizsgálat indult a rendellenességek miatt.

Valaki főzhetett egy erős kávét Vlad Voiculescu egészségügyi miniszternek szerdán, mert jól felébredt tőle és bejelentette, ellenőrizni fogják az oltásközpontokat, miután kiderült, hogy országos szinten 1353 személy jogtalanul kapta meg eddig a koronavírus elleni védőoltást.

Az ellenőrzőosztagok akcióba is lendültek, a Suceava megyei Radócon például

már ki is osztották az első, 5000 lejes bírságot a helyi oltásközpont vezetőjének,

ott például már 563 olyan személy oltatta be magát, aki csak a harmadik szakaszban lett volna jogosult. Az is kiderült időközben, hogy az oltásra jelentkező személyeket „elfelejtették” ellenőrizni a számítógépes adatbázisban, de az oltásra előjegyzett személyek listáján sem szerepeltek.

A Székelyhon csütörtökön arról írt, hogy

a Maros megyei egészségügyi igazgatóság is vizsgálatot indított,

miután kiderült, hogy a kampány első szakaszában legalább két személyt törvénytelenül oltottak be. Az egyelőre nem derült ki, hogy ez melyik településen történt. Hasonló ellenőrzés indult egyébként Ilfovban is, ahol a hírek szerint az oltási folyamat során több rendellenességre is fény derült.

Szerdán az is eldőlt, hogy február elsejétől az amerikai gyártmányú Moderna vakcinát is bevetik az oltásközpontokban, erről már azt is tudjuk, hogy 28 nap után kell beadni az emlékeztető oltást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro