// 2026. július 2., csütörtök // Ottó
folyam-atok

Csökkent a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma – szombati hírmix

// HIRDETÉS

Ellepték az éjjeli lepkék a romániai nagyvárosokat, továbbá a kutatók olyan búzafajtákkal kísérleteznek, amelyek szárazságtűrők, de a termésük nagy hozamú.

Csökkent a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma, a Maros országhatáron kívüli része ivóvíznek megfelelő

A Kis-Küküllő és a Maros folyók sótartalma továbbra is változó, de látható csökkenést mutat – jelentette be szombaton a nemzeti vízügyi hatóság, amely hozzátette, hogy a Maroson, a Soborsin (Săvârşin) hidrometriai állomáson végzett analízis eredményei szerint az értékek 250 mg/l körül mozognak, vagyis a víz ivóvízminőségű, beleértve a Marosnak azt a szakaszát is, amely kilép az országhatáron.

A román vízügyi hatóság szakemberei – biológusok, vegyészek és hidrológusok – naponta vannak a terepen. Mintákat vesznek a vízminőségi paraméterek (kloridok és vezetőképesség) elemzéséhez, amelyhez a monitoring hálózatot 14-ről 18 pontra bővítették a kloridok vizsgálatához. Ezzel párhuzamosan 9 folyószakasz automatikus berendezésekkel van felszerelve az óránkénti vezetőképesség mérésére.

// HIRDETÉS

Az ANAR hangsúlyozza, hogy a gyulakutai és dicsőszentmártoni vízkivételi pontok környékén továbbra is magasak a kloridok és a vezetőképesség értékei. A sótartalom csökkentése érdekében pénteken folytatták a tiszta víz szivattyúzását az érintett területeken. Szükség szerint ezeket újra elindítják vagy más szakaszokra helyezik át. Mint mondják, a természetes diffúziós és diszperziós folyamatoknak, valamint a többi medencéből érkező víz hígító hatásának köszönhetően az értékek kezdnek stabilizálódni.

A Maros folyásának olyan területein, mint Gyulafehérvár vagy Arad, a vezetőképességi paraméterek elfogadható határok között vannak, vagyis a vízivóvíz-minőségi határértékeken belül vannak.

Tekintettel a jelenség kiszámíthatatlanságára és a sótartalom-hullámok esetleges újbóli megjelenésére, az ANAR a következőket ajánlja a hatóságoknak és a vízellátó üzemeltetőknek: folytassák a mobil sótalanító berendezések beszerzését; állandóan tartalékoljanak ivóvizet a lakosság számára és figyeljenek az esetleges további változásokra.

Négyszáz búzafajtát vizsgálnak jászvásári kutatók, szárazságtűrő fajtákat keresnek

400 búzafajtát tesztelnek a Jászvásári Élettudományi Egyetem farmján – írja a Digi24. A szakértők azt szeretnék megtudni, mely fajták a legellenállóbbak, miután az elmúlt években a súlyos aszály nagy károkat okozott a mezőgazdaságban. A kutatók célja olyan búzafajták megtalálása, amelyek évről évre legalább 7 tonna/hektár termést biztosítanak.

Az egyetem farmján a kutatók 400 különböző búzafajtát termesztettek, és céljuk az, hogy azonosítsák az ország jelenlegi éghajlati viszonyaihoz legalkalmasabb fajtákat. Iulian Gabur, a Mezőgazdasági Kar dékánhelyettese szerint vannak ősi búzafajták, amelyekről régészeti leletek alapján tudjuk, hogy már termesztették őket. Vannak közöttük kis hozamúak, de nagyon ellenállók az éghajlati változásokkal szemben, viszont olyan fajtákra van szükség, amelyek ellenállnak a szárazságnak és a kártevőknek, de jó hozamot biztosítanak, még az időjárás szeszélyes éveiben is.

A kísérleti parcellák között vannak olyan fajták is, amelyeket közvetlenül az egyetem laboratóriumaiban hoztak létre, és olyan fajtával kísérleteznek, amely elegendő termést hozna ahhoz, hogy legalább a kedvezőtlen talaj- és éghajlati viszonyok között is fedezze a költségeket – így a növény mérete is számít, nem csak a búzaszemé.

A kutatók tesztjét sikeresen teljesítő búzafajták legkésőbb három éven belül felhasználhatók lesznek a gazdák számára. Tavaly a romániai mezőgazdasági szektor jelentős veszteségeket szenvedett el a búzatermesztésben, elsősorban a súlyos aszály miatt. A teljes termelés 9,2 millió tonna volt, ami alacsonyabb a 2023-as 9,6 millió tonnánál.

Lepkeinvázió több romániai városban

Önök is bizonyára észrevették a júniusi meleg estéken, hogy egyre több az éjjeli lepke – főleg egy barnás színezetű lepkefaj példányai szoktak mostanában megjelenni tömegesen (Kolozsváron is – a szerk.) Brassóban például több bejelentést is tettek a polgármesteri hivatalnál, annyira megszaporodtak a lepkék a városban, a jelenségre reagálva a városvezetés azt nyilatkozta, hogy felvették a kapcsolatot Brassó Növény-egészségügyi Egységével, amely a következőket közölte: Brassót, valamint az ország több megyéjét, köztük Bukarest városát is megtámadó rovar ezüstgammás aranybagoly vagy gamma-bagolylepke (Autographa gamma).

Ez egy olyan lepke, amelynek teste és belső szárnyai barnás-füstös színűek, míg a hátsó szárnyai alapjuknál világosbarnák, csúcsuk felé pedig kávébarnák. Számos növényt fogyaszt, de leginkább a hüvelyeseket (borsó, szója, lucerna) és a zöldségeket, mint a saláta, a káposzta, a bab, a burgonya, valamint a gabonaféléket is kedveli.

Ugyanakkor polifág kártevő, amely az ország minden területén előfordul. A közepes méretű lepkék nappal és alkonyatkor is repülnek, virágok nektárját és leveleket keresve, amelyekre petéiket rakják. Számuk a szokásosnál kissé magasabb a kedvező környezeti feltételek, például a magas hőmérséklet és a növényzet fejlődése miatt, amely a közelmúltban tapasztalt magas páratartalomnak köszönhető.

A lepkék nem veszélyesek az emberre, de ha a hernyók száma túlzottan megnő, károsíthatják a növényzetet, különösen a termesztett zöldségféléket, viszont nincs megoldás ennek a leküzdésére, mivel szezonális jelenség, amely 3-4 napig tart, és nincs ellene városi szintű megoldás, sem erre a célra jóváhagyott rovarirtó szer. A rovarirtó szerek – biocidek (amelyeket rovarirtáshoz – szúnyogok és kullancsok elleni küzdelemhez – használnak) nem hatékonyak ezeknél a lepkefajoknál.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS