// 2024. október 2., szerda // Petra
EMNP

Csoda történt: tárgyalóasztalhoz ült az RMDSZ és az EMNP

Közeleg a szeretet ünnepe, na meg a választások.

Hétfő délelőtt csoda történt Kolozsváron:  Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Szilágyi Zsolttal, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével tárgyalt. Szó volt az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) összehívásának időszerűségéről, a román hatóságok részéről tapasztalható magyarellenes megnyilvánulásokról, a marosvásárhelyi előválasztásokról, illetve a 2016-os választásokról.

Az RMDSZ azt javasolta, hogy Soós Zoltán, a marosvásárhelyi előválasztások győztese az önkormányzati választásokon induljon az RMDSZ-MPP-EMNP színeiben, a városi és megyei listák esetében pedig a magyar politikai szervezetek versenyét ajánlja. A szövetség közleménye megjegyzi, hogy az EMNP megalakulása óta azon az elven van, hogy

a versenyhelyzet mozgósítja az erdélyi magyar szavazókat.

Az EMNP közleményében az áll, hogy a közös városi lista létrejöttét az RMDSZ elnöke ahhoz kötötte, hogy annak megvalósulása esetén, a néppárt egyetlen megyében sem állít listát a parlamenti választásokon. Szilágyi ezt abszurdnak és aránytalannak nevezte.

A kérdésnek az ad aktualitást, hogy Romániában megváltozott a választási törvény: az egyéni választókerületes rendszer helyett 2016-ban ismét az arányos, megyei pártlistás rendszer lesz érvényes.

Az EMEF összehívását mindkét fél szükségesnek tartja, ugyanakkor egyetértettek abban is, hogy

meg kell határozni az egyeztetés összehívásának feltételeit, s annak résztvevőit.

A hétfő délelőtti találkozón – a pártelnökökön kívül – jelen volt az RMDSZ részéről Kovács Péter ügyvezető elnök, Nagy Zoltán Levente, területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök, valamint Péter Ferenc, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének politikai alelnöke, a Néppárt országos elnöksége nevében pedig Zakariás Zoltán és Zatykó Gyula alelnökök vettek részt.

A két delegáció januárban újra találkozik.

Mivel nem kaptunk sajtófotót a találkozóról, a napkeleti bölcsekkel illusztráljuk cikkünket. Fotó: Szabó Tünde

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro