// 2026. július 2., csütörtök // Ottó
Fatia Negra

Civil járőregységekkel védekeznek a betörők ellen Biharpüspökin – hírmix 

// HIRDETÉS

Kétmilliárd lejt vesztettek a magánnyugdíjrendszer kettes pillérének befizetői a politikai instabilitás miatt. Brassó megyében épül Európa legnagyobb lőporgyára.

Segíts magadon, Isten is megsegít

Riadókészültségben van Nagyvárad biharpüspöki negyedének lakossága, mivel példátlan betöréshullám sújtja a városrészt. A történtek odavezettek, hogy a helybéliek civil járőregységeket alakítottak, hogy nyakon csípjék a környéken tevékenykedő enyveskezű besurranókat.

Elmondásuk szerint a mozgósítás és szervezés WhatsApp-on zajlik, és a kényszerszülte megoldásról beszélnek, mivel szerintük a rendőrségnek eddig nem sikerült a hetek óta garázdálkodó tolvajok nyomára akadni.

// HIRDETÉS

Az első betörések október 28. és november 3. között történtek, és amikor már mindenki azt gondolta, hogy továbbálltak a zsiványok, december 2-án ismét akcióba léptek. A fosztogatók a Pavilioanele CFR, a Plantelor, a Macului és a Cedrilor utcákban tevékenykedtek, a szakma szabályai szerint kizárólag sötétedés után.

Többnyire a kerítések átmászásával, majd a bejárati ajtók felfeszítésével jutottak be az ingatlanokba, ahonnan csak könnyen elrejthető tárgyakat loptak el: készpénzt és ékszereket.

„Úgy döntöttünk, hogy cselekszünk! A gyermekeink és a családunk biztonsága az első”

– mondta az egyik helyi lakos, aki megmutatta a Bihoreanulnak a környék biztonsági kameráinak a felvételeit is azokról a személyekről, akiket a sértettek a betörések elkövetésével gyanúsítanak.

A WhatsApp-csoportban figyelmeztetéseket és ajánlásokat is lehet olvasni.

„Tanúsítsanak éberséget, zárják be megfelelően az ajtókat, ablakokat, és értesítsék a hatóságokat, ha gyanús tevékenységet észlelnek. Ha bármilyen további információval vagy bármi konkrétummal rendelkeznek a betörésekkel kapcsolatban, érdemes a szomszédokkal is beszélni, valamint kapcsolatba lépni a rendőrséggel az alapos nyomozás érdekében”

– posztolta az egyik lakó.

A műszakokba szerveződött civil járőrök folyamatosan járják és ellenőrzik az utcákat, ettől remélik, hogy alábbhagy a fosztogatási kedv a környéken. A lakosok ugyan minden esetet jelentettek a rendőrségen, de a hatóságok egyelőre visszafogottan nyilatkoztak.

Alin Laza főtörzsőrmester, a bihari megyei rendőrség sajtószóvivője szerint négy bűnügyi dossziét vizsgálnak a közelmúltban a püspökladányi Bihar negyedben elkövetett lakásbetörések miatt.

Mindegyik ügyet a nagyváradi rendőrség személy elleni bűncselekményekkel foglalkozó irodája vizsgálja, egyelőre anélkül, hogy az elkövetőket azonosították volna.

Hová lett a pénz?

A politikai bizonytalanság nemcsak a kormányzat működésére, hanem az állampolgárok pénzügyi helyzetére is súlyos hatással van. Az államfőválasztás első fordulóját követően a tőzsde jelentős visszaesést mutatott, és mintegy 2 milliárd lej illant el a magánnyugdíjpénztárak kettes pillérjéből.

A váratlan választási eredmény miatt csökkent a román állampapírok és a bukaresti értéktőzsdén jegyzett cégek részvényeinek értéke, ami önmagában is felettébb kellemetlen, de a magánnyugdíjak szempontjából fokozottan az, mivel az alapkezelők állampapírokban tartják a befizetésekből összegyűlt pénz 60 százalékát.

Hadd beszéljenek a számok: a választási hercehurca eddig egész pontosan 2 milliárd lej veszteséggel járt a második nyugdíjpillérhez hozzájáruló 8,2 millió befizető számára, ami fejenként körülbelül 250 lejt jelent.

Radu Crăciun, a Romániai Magánnyugdíjpénztárak Egyesületének elnöke elmondta, hogy az állampapírok értékcsökkenése és a részvényárfolyamok esése egyaránt hozzájárult a veszteségekhez. Crăciun szerint ugyanakkor ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy bottal üthetik a nyomát a kétmilliárdos tételnek, mivel az eszközök értéke visszaállhat, amennyiben a politikai helyzet stabilizálódik.

A közgazdász nem győzte hangsúlyozni, hogy a pénzpiacok érzékenyen reagálnak a politikai klímára. A befektetők elbizonytalanodása – különösen, ha az ország kockázati profilja romlik – közvetlenül befolyásolja a tőkepiacokat.

„Egy ország vezetése nem pusztán szép ötleteken alapul, konkrét gazdasági projektekre, költségvetési politikára és kiszámítható döntésekre van szükség. Amikor a politikai retorika inkább érzelmekre épül adatok helyett, az a piacokon is idegességet kelt”

– hangsúlyozta Crăciun.

Hozzátette: a múltban is voltak nehéz időszakok, de a piac minden alkalommal talpra állt.

„Nem a pénz veszett el, hanem egyszerűen csak az eszközök értéke csökkent, ami megteremti az előfeltételeket a fellendüléshez, feltéve, hogy Romániában stabil politikai légkör uralkodik, ami kiszámíthatóságot biztosít a gazdaságpolitika, sőt Románia geopolitikája vonatkozásában is. A politikai színtér jelenleg kulcsfontosságú”

– vázolta a szakember.

„Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport!"

Bombasztikus hírt közölt szerdán Mihai Constantin kormányszóvivő, aki bejelentette, a kormány mai ülésén jóváhagyta a már korábban ismertetett helyszínt, így minden akadály elhárult a Brassó megyei Viktóriavárosban (Victoria) létesítendő lőporgyár megépítése elől.

Európa legnagyobb, és a hozzáértők szerint a világ egyik legfejlettebb technológiával épülő lőporgyára 2,5 milliárd lejes beruházást jelent a térségnek.

A román kormány 72 millió lejt különített el a kisajátításokra, amelyre a régi viktóriavárosi lőporgyár bővítése miatt volt szükség. A projektben a német Rheinmetall, Európa egyik legnagyobb lőszergyártója és a hazai Pirochim Victoria S.A. közösen vesz részt, míg a beruházást 47 millió euróval támogatja az Európai Védelmi Alap.

A Rheinmetall a költségek 51 százalékát finanszírozza, míg az állami tulajdonban lévő Romarm egyik leányvállalataként, a Pirochim a fennmaradó 49 százalék beruházója. A gyár 2027-re készül el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS