Ha elakad a gyereknevelésben, ezentúl szakembert és applikációt is segítségül hívhat.
Romániának hamarosan véglegesítenie kell a beszámolóját Brüsszel irányába, ahhoz, hogy teljes mértékben megkapja az országos helyreállítási terv keretében eredetileg rá osztott sok millió eurót az uniótól. Csakhogy van itt egy sarkalatos kérdés: a nyugdíjreform, amit a fejeseknek sehogy sem akaródzik megoldani, mert akkor bizony komoly érdekek sérülnének. És nem feltétlenül csak a nyugalmazott bírák, ügyészek és egyéb igazságügyi alkalmazottak hatalmas öregségi járadékáról van szó, hanem például a katonatisztekéről, amelyek szintén hatalmasak ahhoz képest, hogy – tudjuk mennyit dolgoztak életükben. Brüsszel tavaly oda is szólt a román kormánynak, hogy a katonai nyugdíjakat is át kéne gondolni, ha már nyugdíjreformról van szó, és ha esetleg nem akarunk elbukni egy csomó pénzt. Csakhogy a szintén katonatiszt miniszterelnök, Nicolae Ciucă a saját érdekei felől nézi a dolgokat: csütörtökön jól megvédte a katonanyugdíjakat, kifejtve a sajtónak, hogy azok bizony nem különleges nyugdíjak, hanem szolgálati nyugdíjak. (Ciucă azután nyilatkozta ezt, hogy a PSD elnöke, Marcel Ciolacu utalt rá, hogy lemondanak a különleges nyugdíjak reformjáról, és ezért a korábbi PNL-s kormányt, köztük az akkor a védelmi miniszteri tisztséget betöltő Ciucă urat tette felelőssé.) És akkor itt idéznénk egy mondatot a miniszterelnök nyilatkozatából:
Már nem azért, miniszterelnök úr, de a többi „mezei” polgárnak is erre volna szüksége…
Eközben Iohannis kimondta a nyilvánvalót: nem csatlakozunk az euróövezethez
Nem lenne reális megszabni egy dátumot Románia euróövezethez való csatlakozására, az ország ugyanis számos feltételnek nem tesz eleget – nyilatkozta Klaus Iohannis az Európai Tanács brüsszeli ülése előtt. Mindezt mondjuk tudtuk, de tök jó, hogy az elnök elutazott Brüsszelbe, hogy ezt hazaüzenje. Iohannis kitért rá, hogy energiaválság van, az európai ipar is komoly gondokkal küzd, nagy az infláció is, így most nem az a legfontosabb problémánk, hogy euróval fizessünk a kisboltban. Iohannis még pénteken is Brüsszelben lesz, ahol az Európai Tanács tavaszi ülésén vesz részt.
Gabriela Firea családügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy hivatalosan is bekerült a romániai foglalkozások jegyzékébe a szülői tanácsadó munkakör. Ez egy olyan szakember, akihez a szülők bizalommal fordulhatnak, ha elakadnak a gyereknevelésben. Firea ezt azután jelentette be, hogy részt vett a Bebbo nevű, szintén gyereknevelési tanácsokkal szolgáló okostelefonos applikáció román változatának a bemutatóján. Az UNICEF által kifejlesztett, ingyenesen letölthető alkalmazás a 6 évesnél fiatalabb gyermekek helyes gondozására nézve ad hasznos tanácsokat a szülőknek a gyermek egészségével és fejlődésével kapcsolatban a táplálkozástól a korai tanulásig és a megfelelő szülői magatartásig.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.