// 2026. május 23., szombat // Dezső

Ciucă tábornok három éve mély átéléssel ígérte: sohasem politizál. Most meg éppen kormányt készül alakítani

// HIRDETÉS

Az ígéret szép szó, de a miniszterelnök még szebb.

Ha minden Klaus Iohannis államfő és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tervei szerint halad, Románia miniszterelnökét néhány napon belül Nicolae Ciucának hívják majd.

Ezzel alapvetően nem is lenne gond, hiszen a korábbi teljes jogú, illetve a jelenlegi ügyvivő kormány egyik tagjáról van szó, aki védelmi miniszterként tevékenykedik.

Emellett a PNL védelemért és nemzetbiztonságért felelős alelnöke.

Csakhogy – mint arról mi is beszámoltunk – nem volt mindig politikus.

Sőt néhány éve még vezérezredesi rangban – vagyis négycsillagos tábornokként – a román haderő vezérkari főnökeként tevékenykedett.

Ebbéli minőségében méltán tett szert közmegbecsülésre és elismerések garmadájára.

Csakhogy három évvel ezelőtt, 2018-ban, még vezérkari főnökként tett egy érdekes nyilatkozatot.

Egy rádióinterjúban konkrétan azt mondta: soha a büdös életben nem fog politizálni, csakis a katonaként akar tevékenykedni, és

még a tartalékállományba vonulás után sem akar belefolyni a politikába,

és nem akar közhivatalt elfogadni, hiába kínálják fel neki.

Érdemes szó szerint is idézni.

„Annyira szentnek tartom azt a dicsőséget és megtiszteltetést, hogy vezérkari főnök lehettem, hogy függetlenül attól, mit ajánlanak fel, nem fogok mással foglalkozni. Ha az ember egyszer vezérkari főnök volt… Ez a legnagyobb megtiszteltetés mindannyiunk számára. Én pedig úgy gondolom, hogy ezt a tisztséget semmiképpen sem árnyékolhatja be egy másik téren végzett tevékenység. Nem fogok politizálni. Mindent megteszek, ami tőlem telik, és annak szentelem a jövőmet, hogy támogassam ezt az intézményt. De nem közhivatalt betöltve”

– fogalmazott Ciucă könnyfakasztó elkötelezettséggel, igazi katonaemberhez méltó egyenességgel.

Hogy aztán két év múlva elfogadja a PNL ajánlatát, és a katonai pályát otthagyva védelmi miniszter legyen

Ludovic Orban kormányában, majd miután Orban a tavaly decemberben a PNL által nem túl fényes eredménnyel abszolvált választás után lemondott, néhány hétig ügyvivő miniszterelnökként tevékenykedjen.

Majd pedig most kijelölt kormányfőként tüsténkedjen az új, immár általa irányítandó kabinet összegründolásán.

Persze tudjuk, az idők és az emberek is változnak, és volt az az ajánlat, amit még ő sem tudott visszautasítani.

Minden esetre azért az esetleges, kormányfőként tett ígéreteit nem árt majd kellő távolságtartással kezelni.

Egyébként Ciucă nagyon belevetette magát a kormányalakításba: pénteken egyeztet az RMDSZ-szel, miután a liberálisok úgy döntöttek, hogy kisebbségi, PNL-RMDSZ-kormányt akarnak alakítani, kihagyva a túlságosan is hepciáskodónak bizonyuló korábbi koalíciós partnert, a Mentsétek meg Romániát Szövetséget.

De mivel egy kisebbségi kormány csak akkor állhat fel és működhet, ha valamely erő a parlamentben külső támogatást biztosít számára, Ciucă az erre a szerepre szánt ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD) is egyeztet pénteken.

Mert egy vérbeli katonának néha komoly áldozatokat is fel kell vállalnia.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro