// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám
vegyesen

Ciolacu indul az elnökválasztáson. Erdőtűzzel küzdenek Brassó mellett - keddi hírmix

// HIRDETÉS

És nem működik a szárazság kezelése Romániában, de az erről folyó kommunikáció sem túl biztató.

Romániának gondjai vannak a vízszükségletének kielégítésével

Szárazság van. Hiába gondoljuk mi itt Erdélyben, hogy a sok májusi és júniusi eső aranyat ért. Legfeljebb csak aranyhomokot. Az ország ugyanis már a második hosszan tartó hőhullámában ég, ennek pedig következményei vannak.

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter hétfőn kijelentette, hogy Románia vízkészleteivel nincsenek „rendszerszintű” problémák, és a víztározók 77%-ban tele vannak.

A Romániai Vízművek ugyanakkor ugyanazon a napon közölte, hogy 628 településen korlátozásokkal biztosítják a vízellátást, és a 40 víztározó feltöltöttsége augusztus végére 75%-ra fog csökkenni.

Még ha lenne is elég víz, Románia nem tudná az összes mezőgazdasági területét öntözni, mert nincs elég infrastruktúra és felszerelés. A 9 millió hektárnyi szántóföldből jelenleg csak mintegy 1,6 millió hektárnyi területet öntöznek.

Érv szól amellett is, hogy az ország tenger mellett fekszik, miért nem használja ki a tengervíz sótlanításánák technológiáját? A válasz az, hogy a módszer jelenleg igen költséges és bonyolult technológiát igényel, ezen felül környezetkárosító mellékterméke is van.

Erdőtűz Brassó megyében

A Brassó megyei, közvetlenül Brassó városa melleti Nagykőhavas-hegységben (Piatra Mare) tűz ütött ki hétfőről keddre virradóan, a Nagykőhavasi Menedékház közelében.

A hely a barcasági hegyek közül is népszerű turisztikai célpont (ami magába foglalja a Hétlépcső-kanyont is például). Jelenleg 300 négyzetméteres körzetben ég a tűz, és elég nehéz megközelíteni, mivel egy meredek és sziklás hegyoldalban alakult ki.

18 erdészeti szakember és 5 tűzoltó végzi jelenleg is a munkáját a területen, amelyet autóval nem lehet közvetlenül megközelíteni, csak gyalogszerrel. A művelethez tűzoltó helikoptert is igénybe vesznek.

[embed]

[/embed]

Ciolacu először hangüzenetben szólt pártjának: indulna az elnökválasztáson, aztán kihirdette hivatalosan is

Marcel Ciolacu már hetek óta sakkban tartja a románokat, a magyarokat, az összes állampolgárt, a pártját, a szövetségeseit és az ellenségeit, a sajtót, rokonait, barátait és üzletfeleit, akik végre megtudták, indul-e az ősszel tartandó elnökválasztáson.

Pártja, a PSD meg is tudta első kézből, mi a szándéka Ciolacu úrnak: kimondta a boldogító igent. Egy hangüzenetben, amit elküldött a belső szocdem csoportnak. A miniszterelnök úgy fogalmazott: „akartam, hogy tudjátok, először tőlem, ne a tévéból tudja meg mindenki”.

Aztán mégis megtudta mindenki a tévéből. Államférfiúnk ugyanis hivatalosan is kijelentette: a hír igaz, indul az elnökválasztáson! Az alábbi videóban meg lehet nézni, mit akar és ígér Ciolacu az állampolgároknak:

[embed]https://www.facebook.com/watch/?ref=embed_video&v=456323680725619[/embed]

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap
Főtér

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.