// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Büntetésének csak az egyharmadát töltötte le, mégis kiengedik Adrian Severint

// HIRDETÉS

A korrupció miatt elítélt volt EP-képviselő és külügyminiszter jó magaviselete, illetve tudományos munkája miatt szabadulhat.

Feltételesen szabadlábra helyezte a bukaresti törvényszék szerdán Adrian Severin volt európai parlamenti képviselőt. A politikus egy évet és három hónapot töltött börtönben.

Ügyvédje szerint Severin példás magatartást tanúsított a börtönben, és bár tudományos munkát is végzett a rácsok mögött, nem igényelte, hogy emiatt csökkentsék a büntetését. „Büntetésének meghosszabbítása nincs az emberiség hasznára” – fogalmazott a News.ro szerint az ügyvéd. Hozzátette: egyetemi tanár lévén, szabadulását az egyetemi hallgatók is várják. 

A Legfelsőbb Bíróság csúszópénz elfogadása és befolyással való üzérkedés miatt jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a volt európai parlamenti képviselőt 2016 novemberében.

A volt európai parlamenti képviselőt csúszópénz elfogadása és befolyással való üzérkedés miatt állította bíróság elé az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vádak szerint 2010 decembere és 2011 márciusa között Adrian Severin elfogadta a The Sunday Times brit újság magukat lobbistáknak kiadó riportereinek ajánlatát, miszerint évi 100 000 eurós összeg fejében járjon közben bizonyos törvénymódosító indítványok elfogadása érdekében. Első intézkedéseiért állítólag kért is 12 000 eurót, az összegről kiállított számlát az egyik állobbista e-mail címére küldte el.

Hasonló ajánlattal keresték meg a magukat lobbistáknak kiadó újságírók Zoran Thaler szlovén és Ernst Strasser osztrák európai parlamenti képviselőket, akik a botrány nyomán lemondtak EP-képviselői mandátumukról. Adrian Severin nem volt hajlandó lemondani, kezdettől fogva visszautasította a vádakat.

A törvényszék döntése jogerős. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

// még több főtér.ro