// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

Băsescu lemondatása: az RMDSZ passzolt

// HIRDETÉS

Nem kívánt állást foglalni az RMDSZ az újabb bukaresti belpolitikai iszapbirkózásban. A szövetség honatyái tartózkodtak az államfőt lemondásra szólító nyilatkozatról szóló szavazáson.

Az RMDSZ tartózkodott, a bukaresti parlament viszont megszavazta szerdán azt a nyilatkozatot, amelyben felszólítja Traian Băsescu államfőt: mondjon le tisztségéből annak nyomán, hogy fivére, mircea Băsescu ellen fölmerült a gyanú: kapcsolatban áll a Bercea Mondial néven ismert

craiovai maffiavezér, Sandu Anghel bandájával, sőt legalább 250 ezer eurót kapott azért, hogy közbenjárjon az emberölési kísérlettel vádolt Anghel ítéletének enyhítésében.

A Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus egykori nemzeti liberális párti elnöke által kezdeményezett, 344 igen szavazattal, a 17 RMDSZ-es honatya tartózkodása mellett, nulla ellenszavazattal elfogadott nyilatkozat szerint az ügy csorbítja az államfő, és ezáltal az ország hitelességét, ezért Băsescunak távoznia kell.

A dokumentumnak ugyanakkor semmilyen kötelező érvényű jogi hatálya nincs, és az államfő már jelezte: nem is veszi figyelembe. Băsescu volt pártja, a Demokrata-Liberális Párt PDL) és jelenlegi alakulata, a Népi Mozgalom Párt (PMP) nem vett részt az ülésen, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ugyan megszavazta az előterjesztést, de már korábban jelezte: Victor Ponta miniszterelnök lemondását is követeli, mivel egy másik korrupciós ügy, amelyben a Mehedinti megyei közgyűlés szociáldemokrata elnöke megpróbált előléptetetést kijárni a megyei rendőrfőkapitánynak, a miniszterelnöki hivatalban történt.

Az RMDSZ tartózkodása kapcsán Tánczos Barna, a szövetség frakcióvezető-helyettese kifejtette: a frakciótagok nem tudtak közös álláspontot kialakítani arról, hogy Băsescu államfő felelős testvére tetteiért, vagy sem, ezért inkább tartózkodtak. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke még a voksolás előtt azt mondta: a szövetség honatyái nem kapnak központi ukázt, mindenki lelkiismerete szerint voksolhat, mivel az államfő érintettségére nincs bizonyíték, így négy hónappal az elnöki mandátuma lejárta előtt szükségtelen a parlament állásfoglalása.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro