// 2026. február 27., péntek // Ákos, Bátor

BRÉKING: március 11. és 22. között bezárják az összes iskolát és óvodát Romániában a koronavírus miatt (FRISSÍTVE!)

// HIRDETÉS

A kényszervakáció szükség esetén meghosszabbítható. Közben 17-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.

A sürgősségi ügyekért felelős szervek és bizottságok hétfő esti döntése értelmében március 11-től, tehát szerdától kezdődően március 22-ig bezárják az összes iskolát és óvodát Romániában a koronavírus-járvány miatt.

FRISSÍTVE: A közel négy órát tartó gyűlésen született döntést Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök már meg is erősítette.

Az intézkedést meghosszabbíthatják, ha a járványhelyzet megköveteli.

A tanintézetek bezárását Raed Arafat belügyi államtitkár javasolta a bizottságnak, az előterjesztett dokumentumban még az szerepelt, hogy március 10-től április 21-ig tartson a kényszervakáció.

A döntés értelmében

2,8 millió diák és óvodás otthon marad, több mint 6000 oktatási intézményre lakat kerül.

A tanügyminisztérium egyébként szintén hétfőn jelentette be, elhalasztják a megyei és regionális tantárgyversenyeket is.

Az egyetemisták országos szervezete (ANOSR) az egyetemi oktatás felfüggesztését is kérte az oktatási minisztériumtól. Közleményük szerint

a felsőoktatási intézményeket látogató diákok is fokozott veszélynek vannak kitéve,

mivel naponta 7-8 órát töltenek zsúfolt tantermekben. Az egyetemek ideiglenes bezárásáról azonban egyelőre még nincs szó.

A kormány korábban betiltotta az ezer főnél nagyobb tömeget megmozgató eseményeket március 31-ig, a belügy pedig már az Olaszországba és onnan induló járatok felfüggesztését is bejelentette, utóbbi intézkedés március 23-ig van érvényben.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport már 17 romániai fertőzöttről tud - egy 60 éves bukaresti férfiről és egy 73 éves Buzău megyei nőről is kiderült hétfőn, hogy fertőzöttek -, öten már meggyógyultak. Cikkünk frissül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?
Krónika

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?

Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek
Székelyhon

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek

Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro
Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken
2026. február 27., péntek

Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken

Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.