// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc
vegyesen

Bonyolódik a Pantelimon-gate, leállt az Azomureș – hírek hétfőn

// HIRDETÉS

Egy olasz férfi pedig ittasan megvert három románt, majd balesetet szenvedett az autójával.

Az orvosi kamara a gyilkossággal vádolt orvosok védelmére kelt

Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn magához kérette Alexandru Rafila egészségügyi minisztert a bukaresti Szent Pantelimon kórházban történt gyanús halálesetek ügyében, miközben magánjellegű okokra hivatkozva lemondott az intenzív osztály vezetője. Eközben a Román Orvosi Kamara a meggyanúsított doktornők védelmére kelt: hétfőn kiadott közleményében úgy véli, hogy a Legfelsőbb Igazságügyi Orvostani Tanács „súlyosan megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogot”, mivel nem tartották tiszteletben az ártatlanság vélelmét a Pantelimon kórház azon orvosai esetében, akiket azzal vádolnak, hogy egy intenzív osztályon fekvő beteg halálát okozták. Egyúttal az előre megfontolt szándékkal történt emberölésre vonatkozó besorolás felülvizsgálatát szorgalmazza, és aggodalmát fejezi ki az előzetes letartóztatás „aránytalan” jellege miatt.

Fellélegezhetnek a marosvásárhelyiek

Ismét leállt a termelés Románia legnagyobb műtrágyagyárában, a marosvásárhelyi Azomureșben. A tulajdonos, a svájci Ameropa a földgázárak újabb emelkedésével indokolta a lépést. Az üzemben 2021-ben állították le először a termelést mert már akkor nem bírták kifizetni a gázt, azóta hosszabb-rövidebb időre újraindították. A cégvezetés a bukaresti kormányt is sürgeti, hogy nyújtsanak állami támogatást az energiaigényes iparágaknak. Márpedig a műtrágyagyártás az: az Azomureș évente egymilliárd köbméter földgázt éget el, miközben átlagosan 1,3 millió tonna műtrágyát állít elő. A vállalat mintegy 900 alkalmazottat foglalkoztat.

Olasz férfi vert románokat Botoşani megyében

Békés, baráti italozásra invitált három Botoşani megyei férfi egy olasz állampolgárt az egyikük otthonába, ám a 36 éves olasz úriember szervezete rosszul reagálhatott a helyi kisüstire, mert összeszólalkozott a vendéglátóival, majd ököllel és egy éles tárggyal is ütlegelni kezdte őket. Ezt követően autóba pattant, és elhajtott a helyszínről. Nem jutott azonban messzire mert nekihajtott egy hídfőnek. A balesetben csak anyagi kár keletkezett. A férfit megszondáztatták, kiderült, hogy alaposan leitta magát, és feltehetően kábítószert is fogyasztott a hőstetteit megelőzően.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn
Főtér

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő
Székelyhon

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő

Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt
Székelyhon

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.

// még több főtér.ro