Vállalja a felelősséget, de azért megjegyezte: a tüntetők nem határolódtak el egyértelműen a huligánoktól. Ráadásul állítása szerint Molotov-koktélokat is találtak.
Majdnem egy héttel azt követően, hogy a csendőrség – arra hivatkozva, hogy erőszakos huligánok támadtak rájuk – könnygázzal és vízágyúkkal kiszorította a román diaszpóra által a bukaresti kormánypalota előtti Győzelem térre meghirdetett pénteki kormányellenes tüntetés résztvevőit a térről, végre megtörtént az első bocsánatkérés.
Aki előállt vele, nem más, mint az akció egyik legfontosabb főszereplője, Laurențiu Cazan őrnagy, a kormánypalota elé kivezényelt csendőrök parancsnoka. Azért hozzátette azt is: a téren több száz erőszakos személy tartózkodott, azonban a tüntetők ezúttal nem határolódtak el tőlük egyértelműen.
– mondta Cazan a bukaresti közszolgálati televízióban csütörtökön. Mint elmondta, az erőszakos személyek nem csoportosan, hanem egyenként érkeztek a térre, majd előre megbeszélt helyszíneken találkoztak. Ezt követően a tüntetők között, mélységben alkottak csoportokat.
Arra a kérdésre, miért nem emelték ki már az elején, délután négy órakor az agresszív személyeket, úgy válaszolt: többségükben olyan személyekről van szó, akik részt vettek a Győzelem téri eseményeken”. Hozzátette: nem akarták tovább gerjeszteni a feszültséget, bár számára valóban „kényelmesebb” lett volna, ha már fél ötkor „helyreállíthatta volna a rendet”.
Azt azért hozzátette, hogy az akció során végül 20 erőszakos személyt emeltek ki a tömegből.
Állítása szerint
Mint ismert, a csendőrök megállítottak egy taxit, amelyben izraeli turisták utaztak, kirángatták, majd megverték őket.
Ezt Cazan azzal magyarázta, hogy azon a helyszínen különösen hevesen tombolt az összecsapás a huligánok és a csendőrök között, a rendbontók pedig taxikkal menekültek el a helyszínről – ezért ellenőrizték kiemelten a taxikat.
Azt is kijelentette, hogy egy katonai ügyész is a helyszínen is tartózkodott, és ő maga is beszélt vele.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.