// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

„Még jó, hogy nem halt meg senki!” – nem jött össze Varga Csaba Everest-mászása

// HIRDETÉS

Vannak helyzetek, amikor a visszafordulás a legjobb döntés.

Már egy ideje egyre valószínűbbnek tűnt, hogy Varga Csaba esélyei a Mount Everest megmászására egyre csökkennek, vasárnap azonban pont került a bizonytalanságok láncolatának végére: a nagyváradi hegymászó úgy döntött, hogy 6400 méteres magasságból, a kettes táborból visszafordul és lejön a hegyről.

Varga Csaba segítők, serpák nélkül, illetve pótlólagos oxigén nélkül, vagyis tiszta mászással szeretett volna feljutni a világ legmagasabb hegycsúcsára, ezzel pedig ő lett volna az első ilyen magyar mászó. Varga eddig négy nyolcezres csúcsra jutott fel (serpák és kiegészítő oxigén nélkül), ennél többet csak Erőss Zsolt mászott meg.

Ezek a tervek váltak most – legalábbis egy időre – köddé, mivel egy sor körülmény a visszafordulás mellett szólt. Először is az időjárás volt igen mostoha, az erős szél és a havazás már önmagában elegendő ok lett volna a csúcstámadási kísérlet befejezésére. De ott volt még az is, hogy az India felől érkező nyári monszun érkezése előtt a csúcsmászásra alkalmas május végi időszakban 200-250 oxigénes mászó várakozott, hogy elinduljon a csúcsra, emiatt pedig valóságos közlekedési dugó alakulhatott volna ki a hegyen, ami nyolcezres magasságban igen veszélyes.

A visszafordulási döntést végül az segített meghozni, hogy lavina zúdult a 2-es táborra és megrongálta a sátrakat. Senki nem sérült meg, viszont a történtek alapján következtetni lehetett arra, hpgy a hegy felsőbb régióiban is hasonlóan veszélyes a helyzet. Varga Csaba így lefelé indult, és vasárnap épségben megérkezett az alaptáborba. Nemsokára elindulhat Katmanduba, majd Budapest felé, de a nepáli járványhelyzet miatt még nem tudni, mikor és hogyan utazhat haza.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro