Egyre biztosabb, hogy nem jön össze a tízmilliós terv, ezért a PSD gyorsan belerúgott a kormányba. Nem túl optimista az ország első számú járványügyi szakértője sem. Sőt.
Egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a kormány tervei alapján nem sikerül majd annyira felpörgetni az oltáskampányt, hogy augusztus elsejéig sikerüljön beoltani 10 millió felnőttkorú jelentkezőt, ezért a Szociáldemokrata Párt (PSD) érezte, most kell beszólni a Cîțu-kabinetnek.
A legnagyobb ellenzéki párt szerint az oltáskampány gyors léptekkel halad egy hatalmas kudarc irányába, s
A PSD úgy látja, hogy az emberek kedvét főleg a koalíciós partnerek közti nyilvános vita veszi el az oltakozástól. Eközben Alexandru Rafila mikrobiológus professzor, PSD-s képviselő azt mondja, szerinte hamarosan megfordul a trend és több vakcinánk lesz, mint ahányan feliratkoztak a várólistára, és akkor kezdődnek majd a komoly problémák.
A járványügyi szakértő szerint nem kizárt, hogy
ha vakcinát akar. Rafila úgy véli, csoda kell történjen, hogy augusztus elsejéig meglépjük a 10 millió beoltottat, ehhez egy sokkal hatékonyabb kommunikációs stratégiára lenne szükség.
Mint arról beszámoltunk, a számok alapján egyértelműen csökken az oltakozási kedv az országban, a várólistán már kevesebb mint 600 ezren szerepelnek, erről itt írtunk részletesen.
Az elmúlt 24 órában egyébként 62 881 személy kapott vakcinát Romániában, ezzel most 2 326 484 beoltottnál tartunk, közülük 1 435 730-an túl vannak az emlékeztetőn is. A kormány azt ígérte, a hónap közepétől újabb oltópontok nyílnak az országban, így a tervek szerint napi 100 ezer jelentkezőt tudnak majd beoltani.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...