// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Besúgóból lett államfő: jogerős ítélet született arról, hogy Băsescu rendszeresen csiripelt a Securitaténak

// HIRDETÉS

A politikus évekig próbálta tisztázni a múltját, s hiába nyújtott be fellebbezést az alapfokú döntés ellen, a legfelsőbb bíróság lesöpörte az asztalról az óvását.

Pont került egy évek óta tartó jogi eljárás végére: a legfelsőbb bíróság szerdán kimondta, Traian Băsescu együttműködött a kommunista politikai rendőrséggel, és lesöpörte az asztalról a volt államfő által benyújtott fellebbezést.

A bukaresti táblabíróság már a 2019 szeptemberében kihirdetett,

alapfokú ítéletében is egyértelművé tette, hogy Băsescu rendszeresen jelentett a Securitaténak,

a volt államfő azonban óvást nyújtott be, melyet most jogerősen elutasítottak - számolt be szerdán a román sajtó, közlemény alapján. A politikus már ki is írta a Facebook-oldalára, hogy tudomásul vette az ítéletet, amit nem kíván kommentálni, de a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért.

A perirat szerint Băsescu még 1972-ben, a konstancai tengerészeti egyetem első éves hallgatójaként kezdte,

majd tanulmányai elvégzése után is folytatta a besúgói tevékenységét, Petrov fedőnéven. 1976-ban a konstancai Securitate vehette igénybe szolgálatait, majd 1979-ben, a Román Kommunista Pártba való beiratkozásakor dossziéját megsemmisítették, anélkül hogy mikrofilmen rögzítették volna. Az általa írt feljegyzések, jelentések más dossziékban maradtak fenn.

A volt államfő következetesen tagadta, hogy együttműködött a Securitatéval, korábban csak azt ismerte be, hogy a kémelhárítás kért tőle jelentéseket, amikor a Földközi-tengeren gyakorlatozott.

Egy tavaly elfogadott jogszabály értelmében Băsescu elveszíti a neki kiutalt protokoll-lakást, valamint az állam által biztosított tanácsadót és titkárt. Továbbá érzékeny búcsút vehet attól az illetménytől is, amelynek havi összege a hivatalban levő államfő illetményének 75 százalékát teszi ki. Továbbá megvonják tőle az őrző-védő szolgáltatásokat is, a kormányőrség által biztosított gépkocsival együtt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro