// 2024. október 2., szerda // Petra
Magyarország

Belgium további migránsokat küld vissza Magyarországra

Pedig ez több szervezet szerint illegális.

Belgium idén eddig 30 migránst toloncolt vissza Magyarországra, és közülük 29-et a Dublini Egyezményben rögzített szabályok alapján utasított ki – idézte Dominique Ernould-t, az Idegenrendészeti Hivatal szóvivőjét pénteki cikkében a La Libre Belgique című napilap internetes kiadása.

A cikk szerint Dominique Ernould azt nyilatkozta a belga hírügynökségnek, hogy annak ellenére folytatják a visszatoloncolást Magyarországra, hogy több szervezet is méltánytalannak, sőt illegálisnak nevezi az eljárást. A gyakorlat azt mutatja, hogy csak az egyedülálló férfiakat szállítják vissza – idézi a lap a hivatal szóvivőjét.

Az országot önként elhagyó kiutasítottak számáról nincs adat, ugyanakkor azt tudni lehet, hogy a visszatoloncolt harminc emberből tizennégy afgán állampolgárságú volt. 2015. január 1. és november 30. között a menekültstátuszt kérők közül összesen 536 embernek kellett egy másik uniós országba távoznia Belgiumból. A legtöbben, összesen 127-en, Olaszországba kerültek vissza – írja az Idegenrendészeti Hivatal adataira hivatkozva a belga lap.

Caroline Intrand, a Koordináció és Kezdeményezés a Menekültekért és Külföldiekért (Ciré) nevű hálózat társigazgatója úgy nyilatkozott, hogy sajnálatos ugyan, de Belgium folytatni fogja menekültek visszaküldését Magyarországra.

„Az ottani menekültügyi rendszer messze nem teljesíti az európai normákat. A menedékkérőket az ország ellenségeinek tekintik, és erőszakos cselekményeknek esnek áldozatul” – állítja a 24 szervezetet, köztük az Amnesty Internationalt, a Világ Orvosai (Médecins du Monde) csoportot és a Belga Vöröskeresztet tömörítő nonprofit hálózat vezetője.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro