// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Belebegtette az egy hónapos tavaszi vakációt az oktatási miniszter, a híres belebegtető

// HIRDETÉS

A következetlen nyilatkozatairól ismert Sorin Cîmpeanu szerint a járványhelyzet mégis súlyos, így aztán át kéne írni a nyári vizsgák menetrendjét is.

Épp ma írtunk arról, hogy a diákok körében tovább nőtt az új fertőzöttek száma, a következetlen nyilatkozatairól híres Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter pedig elismételte ismét, hogy az iskola nem veszélyesebb, mint bármely más foglalatosság, erre délután mit látunk? Ugyanez az öltönyös úriember előállt azzal, hogy a súlyosbodó járványhelyzet miatt

azt fontolgatják, hogy egy egész hónapra tavaszi vakációra küldik a diákokat,

s ez az időszak magába foglalná a katolikus (április 4.) és az ortodox (május 2.) húsvétot is. Ezt persze senki ne vegye készpénznek egyelőre, végül is Cîmpeanu mondta.

A miniszter úr egy másik fontos bejelentéssel is előállt: azt tervezik, hogy

elhalasztják a nyolcadikosok képességvizsgáját – erre az érettségi után kerülne sor

(azaz valamikor július elején, várhatóan 5-9. között), szóval eltekintenek a korábban rögzített tanévszerkezettől. Cîmpeanu azt is mondta, a próbavizsgákat március 31-ig mindenhol lezavarnák, az érettségi dátumához (június 14. és július 9. között zajlik a menetrend szerint) pedig nem nyúlnának, mert az a következő egyetemi tanévet is megzavarná.

Itt tartunk tehát kedden, március 23-án, és nem kizárt, hogy a minisztérium hamarosan előrukkol(hat) egy teljesen más forgatókönyvvel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro