Miről tárgyalt az erdélyi gróf a románokkal? Milyen a zsidómentő antiszemitizmus? Hogyan látja a világot egy világtalan erdélyi filozófus?
Hármas könyvbemutató helyszíne volt a kolozsvári Sapientia EMTE épülete. A Polis kiadó gondozásában megjelent három kötet három kiemelkedő erdélyi személyiséghez köthető: Bánffy Miklós íróhoz, egykori külügyminiszterhez, Vita Sándor közgazdászhoz, illetve a könyvbemutatón is jelen lévő Sztranyiczki Gábor filozófushoz.
Dávid Gyula, a Polis kiadó vezetője a könyvújdonságok közül elsőként Sztranyiczki Gábor önéletrajzi kötetét említette, mely a látását fiatalon elvesztő későbbi filozófus önmagával és vakságával való szembesülését mutatja be. A másik két életmű több ponton összekapcsolódik, bár Bánffy Miklós és Vita Sándor nem ugyanahhoz a nemzedékhez tartoztak. 1940-44 között mindketten a magyar Országgyűlés tagjai, hasonlóképpen gondolkodtak Erdély jövőjéről, és egyformán fontosnak tartották, hogy a háború rombolásai ne érjék el Kolozsvárt. De vegyük csak sorjára!
A szerzőt maga Dávid Gyula vezette rá, hogy Bánffy Miklós munkásságának egy kevésbé ismert epizódjáról, az 1943-as bukaresti titkos küldetéséről írjon – derült ki a kolozsvári könyvbemutatón. Csapody elmondta: a magyar Külügyminisztérium levéltárában végzett kutatás során olyan diplomáciai iratok kerültek elő, melyek eddig ismeretlenek voltak a Bánffy-kutatók számára.
A könyvben a bukaresti kettős küldetés részleteit Bánffy életrajzának kontextusában ismerteti az irodalomtörténész. Ki hatalmazta fel Bánffy Miklóst, hogy tárgyalást folytasson a románokkal? Akkoriban két politikai vonal érvényesült egymással párhuzamosan, az egyik Bethlen István, a másik Teleki Pál nevéhez köthető. Bánffy mindig is „különutasként”, saját elképzelései szerint politizált, inkább Bethlen követője volt. Heroikus megbízatását Kállay Miklóson keresztül tőle kapta – magyarázta a szerző.
A gróf 1943 júniusában, Budapesten ül vonatra, hogy a parasztpárti Iuliu Maniuval tárgyaljon, akivel egyébként jól ismerték egymást. Azt szerette volna elérni, hogy Magyarország és Románia közösen lépjenek ki a második világháborúból, hogy ezáltal Erdély mentesüljön a háború pusztításai alól. Az ötlet eleve kudarcra volt ítélve, hiszen Románia akkor már megegyezett a szovjetekkel, de egy olyan próbálkozás volt a megegyezésre és a közös érdekérvényesítésre, mely tanulságként szolgálhat a mai diplomácia számára.
Az utókor tartozott az Erdély érdekeit mindig szem előtt tartó Bánffy Miklósnak annyival, hogy pályaképét a teljességében feltárja. Ezt szolgálja Csapody Miklós kötete.
Az erdélyi közgazdász folyóiratokban, újságokban, különböző kiadványokban megjelent írásait Sárándi Tamás rendezte kötetbe. Két évvel ezelőtt jelent meg a Vita Sándor munkásságát bemutató első kötet, a mostani annak folytatása/kiegészítése. Olyan írásokat is tartalmaz, amelyek mindeddig nem jelentek meg nyomtatásban, például az 1945-46-ban keletkezett, az akkor még készülőfélben lévő békeszerződéshez kapcsolódó, kiadatlan előterjesztéseit is tartalmazza.
Sárándi Tamás Vita Sándorról elmondta, először banktisztviselőként dolgozott Kolozsváron, majd szövetkezeti tisztségviselő, később parlamenti képviselő volt. A Hitel szerkesztőjeként számos cikket írt Erdély gazdasági helyzetéről, Székelyföld önellátásának, iparosításának megszervezéséről. Az utókor elsősorban zsidómentő tevékenysége miatt emlékezik Vitára, neki köszönhetően 70 zsidó család – mintegy 200 személy – menekült meg.
Ezzel kapcsolatosan Sárándi elmondta, Vita írásaiban korlátozott módon, de jelen van a gazdasági alapú antiszemitizmus. Határozott véleménye volt a zsidókérdésről, az erdélyi magyarokkal konkuráló nemzetépítőkként tekintett rájuk. Egyetértett azzal, hogy foglalkozni kell a zsidókérdéssel, de elhurcolásukat, megsemmisítésüket nem támogatta.
Vita írásaiban a népszolgálatot szorgalmazta, amelyen a parasztcsaládok tehetséges gyermekeinek kiemelését és közösségi vezetőkké való nevelését értette. Fontosnak tartotta a párhuzamos társadalmak (egyházi, kulturális, gazdasági élet) összefogását, a népközösségi eszmét, és azt, hogy a földtulajdonoknak a közösség javát kell szolgálniuk. Erdély önfenntartását azért tartotta szükségesnek, hogy az erdélyi magyarok ne függjenek a román államtól.
Írásai alapján egy konzervatív, jobboldali politikus képe körvonalazódik – összegzett Sárándi Tamás.
Sztranyiczki Gábor filozófus, filozófiai szakíró, egyetemi professzor önéletrajzi kötetét O. Bogáthy Zoltán, a temesvári Nyugati Egyetem professzora mutatta be, aki elsősorban a jelen lévő szerzővel, egykori tanárával kapcsolatos személyes élményeit, meglátásait ismertette. Különleges emberként írta le Sztranyiczkit, aki sohasem fogadta el a világtalanok életére jellemző másodrangúságot. Sajátos képességet fejlesztett ki: bár fél nap alatt elsajátította a Braille-írást, soha nem alkalmazta, inkább észben tartja az információkat.
Bogáthy szerint a filozófus első kötete nem kapott kellő figyelmet, pedig fontossága abban áll, hogy a szerzőnek volt bátorsága szembemenni a hegeli dialektikával. Egyetemi tanárként is 35 éven át mellőzték, csak 48 éves korára és hat kötet megjelenése után válhatott lektorrá. Mellőzöttsége okán „gyémánttá csiszolódott” – fogalmazott Bogáthy. A mostani kötet alcímének meghatározása szerint „filozófiai tetemrehívás”, amelyben „az én egyidejűleg alanya is és tárgya is önmagának” – egy olyan kor felidézése, amelyre visszatekintve egy ilyen szembesülésnek különös jelentősége is van.
Mindhárom kötet megtalálható az Idea könyvesboltjában is, amennyiben valamelyik felkeltette a tisztelt olvasó érdeklődését.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.
További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.
További híreink: a polgárok fele szerint a román hadsereg két napig sem állná a sarat az oroszokkal szemben, éjszaka pedig egy hidegfront ér el minket, jelentős lehűlést hozva.