// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

„A koronavírus nem megy az Eb-re, csak a román bajnoki meccsekre jár?”

// HIRDETÉS

Indul a cirkusz: lehetnek nézők a nyári Európa-bajnokság bukaresti mérkőzésein, de a román fociklubok máris diszkriminációt emlegetnek.

A bukaresti Nemzeti Aréna kapacitásának egynegyedét lehet majd kihasználni, azaz legfeljebb 13 ezer néző előtt zajlik majd az EURO 2020 négy romániai összecsapása.

A kormány erről gyakorlatilag az utolsó pillanatban döntött, mert az Európai Labdarúgó-szövetég (UEFA) április 7-ét szabta meg határidőnek, ameddig a 12 rendező országnak nyilatkoznia kellett arról, hogy enged-e nézőket a meccsekre, vagy elveszti a rendezési jogot.

A román kormány pedig a járványhelyzet dacára nem vállalta az arcvesztést,

és szigorú ellenőrzéseket ígérve úgy döntött, beengedi a nézőket a júniusi meccsekre.

Ez pedig nagyon nem tetszik a román kluboknak,

akik már több mint egy éve nézők és bevétel nélkül rendezik meg bajnoki mérkőzéseiket. Az élvonal küzdelmeit lebonyolító Profi Labdarúgó Liga (LPF) még diplomatikus közleményben fejezte ki reményét, hogy a hamarosan hazai bajnokságok meccseire is visszatérhetnek a szurkolók, Ștefan Gadola, a CFR kisebbségi részvényese viszont már dühösen kérdezte meg: „a koronavírus nem megy az Eb-re, csak a román bajnoki meccsekre jár?”.

Romániában utoljára 2020. március 8-án, a másodosztályú FK Csíkszereda–Petrolul mérkőzést játszották nézők előtt. Az Európa-bajnokságon az Ausztria–Észak-Macedónia (június 13.), Ukrajna–Észak-Macedónia (június 17.) és Ukrajna–Ausztria (június 21.) csoportmérkőzéseket, valamint egy június 28-i nyolcaddöntőt játsszák Bukarestben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro