// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Azért kellett bezárni az autóalkatrész-gyárat, mert a munkások eladták a munkaeszközöket

// HIRDETÉS

Nagyon romániai történet.

Hihetetlen, de a romániai rögvalóságot tökéletesen illusztráló történetre derült fény Temes megyében: egy németek által létrehozott, majd egy hongkongi cégnek eladott autóalkatrész-gyárnak azért kellett bezárnia, mert a munkások elloptak egy csomó munkaeszközt, és egyszerűen eladták őket ócskavasnak.

A Temesvár közelében található Temesremetén még 2016-ban nyitotta meg a német Heyform Bramsche GMBH a gyárat, amely a Volkswagen csoport tagjai számára gyártott alkatrészeket. A 200 munkást foglalkoztató üzemet aztán 2017-ben megvette a hongkongi G&L Automotive Components Holding Limited.

Amely azonban nem sokáig működtette: 2018-ban bezárta.

Mivel a szélnek eresztett munkások beperelték, hogy fizesse ki számukra a beígért végkielégítést, a konfliktus az igazságszolgáltatás elé került. Mostanra pedig kiderült, miért is kellett lehúzni a rolót.

Nos, mint a bírósági iratokból kiderül, a cégnek azért kellett bezárnia, mert nem tudta időben és a megfelelő minőségben leszállítani a megrendelt alkatrészeket.

Az ok: a munkások elloptak egy csomó öntőformát, amit egyszerűen eladtak az ócskavastelepen. És nem kispályáztak: Lamborghini-öntőformákat emeltek el, és vittek nemes egyszerűséggel az ócskavas-lerakatba. Mint kiderült, négy, alumíniumból készült öntőformáról van szó.

A cég szerint ezzel 200 000 eurós kárt okoztak neki, ezért be is perelte az enyves kezű alkalmazottakat.

Ami persze biztosan nem vigasztalja azokat a szegény kőgazdag Lamborghini-ügyfeleket, akiknek emiatt csak késve tudták leszállítani a megrendelt sportkocsit. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro