// 2024. október 2., szerda // Petra
EMNP

Az összefogás sikere a himnuszéneklési perben hozott ítélet

Az RMDSZ, az MPP és az EMNP sepsiszentgyörgyi képviselői közösen tartott sajtótájékoztatójukon értékelték így a Kovászna Megyei Törvényszék keddi döntését.

Október 4-én, vasárnap 17 órától a sepsiszentgyörgyi Szabadság téren tartanak ökumenikus istentiszteletet annak apropóján, hogy a Kovászna Megyei Törvényszék elutasította a magyar himnusz éneklésért folytatott perben a kormányhivatal fellebbezését. Így megerősítést nyert, hogy – természetes módon – továbbra is lehet énekelni a magyar himnuszt.

Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke, valamint az RMDSZ képviseletében Antal Árpád András és Tamás Sándor, az EMNP képviseletében Bedő Zoltán megyei tanácsos közös sajtótájékoztatót tartottak szeptember 30-án, az MPP székházában – tájékoztat az RMDSZ hírlevele.

Nem dőlnek hátra a keddi eredmény után – hangsúlyozta Kulcsár, arra utalva, hogy a törvényszék ugyan elutasította a kormányhivatal fellebbezését, viszont a prefektus sem írásban, sem szóban nem visszakozott a korábban kirótt bírság ügyében. Úgy vélekedett, a prefektusnak távoznia kell tisztségéből.

„Ha az a személy, aki a törvényesség betartásáért felel, nem tudja a törvényt értelmezni, akkor nincs mit itt keresnie” – fogalmazott Kulcsár.

Antal Árpád András, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke hangsúlyozta: a himnuszéneklés körüli botrányt érdemes az azt övező eseményekkel együtt értelmezni. A korábbi prefektus az elnökválasztások után állította ki a büntetést, szerinte azért, mert megakarták büntetni a székelységet a Johannisra adott szavazatok miatt. Antal szerint az is egyértelmű, hogy ha a miniszterelnöktől jön az utasítás, akkor nem váltják le a prefektust, a probléma tehát Bukarestből ered, onnan utasítják a kormányhivatalt, hogy olyan döntést hozzon, amely sem az itteni magyaroknak, sem a románoknak nem érdeke.

A gondolatot folytatva Tamás Sándor megyei elnök rámutatott: egyetlen hasonló ügyben sem szabad meghátrálni, hanem ha kell, utcára kell vonulni. A mostani pozitív bírósági határozatnak az összefogás a legnagyobb hozadéka.

Nyilvánvaló, hogy az összefogáshoz kellett egy becsületbeli ügy – mondta.

Az EMNP-s megyei tanácsos, Bedő Zoltán leszögezte: a Kovászna megye korábbi és a mostani prefektusa is sajátságosan értelmezi a törvényeket, hiszen szerintük az a megengedett, amit a törvény leír, holott minden demokráciában az számít törvényesnek, amit a jogszabályok nem tiltanak. Pethő István, MPP-s megyei tanácsos egyetértett azzal a gondolattal, hogy a magyarságot csupán akkor lehet mobilizálni, ha látják az összefogást egy olyan ügyben, amely közös érdek.

A törvényszék döntését minden jelenlévő az összefogás győzelemként könyvelte el, hangsúlyozva, hogy a közös ügyek felülírják a pillanatnyi politikai érdekeket – számol be a közlemény.

Fotó: Székelyhon/Kocsis-Boldizsár János

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro