És persze a pópa is az oltások ellen hergelt a liturgián.
Hiába próbálja lemosni magáról a Román Ortodox Egyház az oltásellenesség bélyegét, és hiába buzdítanak a központi szervei oltakozásra, egyes helyi ortodox erők szügyig beleálltak az oltásellenességbe, és következetesen terjesztik a hagymázas baromságokat a koronavírus elleni vakcinákról.
Ilyen álhírterjesztő központ például a fogarasi ortodox katedrális, ahol nem csupán a pópa terjesztette a szószékről az életmentő oltással kapcsolatos álhíreket, de a templom kegytárgyboltjában az oltásellenes összeesküvés-elméleteket terjesztő szórólapok is hozzáférhetőek.
A pap a vasárnapi liturgián többek között arról beszélt, hogy a covid-19 és
A sátán célja az oltásokkal természetesen az ortodox egyház szétzúzása.
A kegytárgyboltban kapható brosúrák – amelyek vélhetően a pópa számára is ihletforrásként szolgáltak – hemzsegnek a közismert oltásellenes ostobaságoktól.
Többek között „szakértőkre” hivatkozva azt a hazugságot terjesztik, hogy a Pfizer vakcinái mérgező grafén-oxidot tartalmaznak, amely vérrögképződést okoz, de természetesen nem hiányzik az ezerszer megcáfolt „érv” sem, miszerint csupán kísérleti oltásokról van szó, és az embereket használják kísérleti egérnek.
Egy másik cikk szerint az oltás magát az immunrendszert teszi tönkre, amelynek a vírussal kellene felvennie a harcot.
Az egész hülyeségáradat megkoronázása egy apokaliptikus tiráda arról, hogy az egész koronavírus-ügy nem más, mint a globalizáció mögött álló démoni erők terve, amelynek célja az, hogy mindenki megkapja az Antikrisztus pecsétjét, ami nem más, mint a 666-os számmal ellátott csip, amelyet az oltással juttatnak az emberek szervezetébe.
A fogarasi történések hallatán az ortodox patriarchátus tűzoltóakcióba kezdett: közleményt adott ki, amelyben közlik, hogy
a bigott, összeesküvés-elméletekben hívő csoportok nem képviselik az egyházat.
Egyúttal mindenkit arra buzdítanak, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg.
Ami szép és dicséretes. A nagy kérdés azonban az, hogyan fegyelmezik és fékezik meg a fogarasi pópát és álhírterjesztő kollégáit.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?