// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Az omikronnal fertőzöttek egyharmadáról nem tudni, hol kaphatták el a vírust

// HIRDETÉS

Az oltottaknál ugyanakkor legfeljebb egyszerű náthás tüneteket produkált eddig a koronavírus omikron variánsa.

A koronavírus omikron variánsával fertőzöttek jó egyharmadáról már nem tudni, hol kaphatták el a vírust, mivel az epidemiológiai vizsgálat nem mutatta ki, hogy kapcsolatba kerültek volna nyilvántartott fertőzöttel – derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) kimutatásából, amely az elmúlt, december 27. és január 2. közötti hétre vonatkozik.

A múlt héten összesen 67 esetben mutatták ki az omikront, így a hivatalosan nyilvántartott esetek száma már 92 – ami persze nem azt jelenti, hogy a megbetegedések nagyjából felét már nem ez a variáns okozza, hanem azt, hogy csak ekkora a vírus génállományának szekvenálását lehetővé tevő kapacitás.

Mint kiderült,

45,6 százalék külföldi út során fertőződött meg,

míg 7,6 százalék gócpontokban kapta el a vírust.

34,8 százalék esetében viszont nem sikerült semmilyen kapcsolatot találni más fertőzött személyekkel.

Mindazonáltal az intézet szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az omikron a fokozott közösségi terjedés szakaszába lépett volna – legalábbis a múlt heti adatok alapján, hiszen keddre például már megduplázódott az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma a hétfői adatokhoz képest.

Az orvosok egyébként egyelőre azt tapasztalják, hogy ha valaki oltottként kapja el az omikront, annak nem kell különösebben aggódnia. Simin Aysel Florescu, a bukaresti Victor Babeş Járványkórház menedzsere szerint egy az oltott fertőzöttek esetében egyszerű hűléshez hasonlóak a tünetek, ugyanakkor

nem tudni, hogy az oltatlanok esetében nem lesznek-e súlyosabb tünetek.

A kórházban egyébként az új páciensek fele már omikronnal fertőzött.

Mint ismert, a világban eddig végzett vizsgálatok egybehangzóan arra utalnak, hogy az omikron jóval enyhébb lefolyású betegséget okoz, mint a negyedik hullámot okozó delta variáns.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro