Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Megelégelte egy Konstanca megyei polgármester, hogy a magánstrandok tömeges elszaporodása miatt lassan egy talpalatnyi hely sem maradt a Fekete-tenger parti településeken, ezért ingyenes nyilvános strandokat követel a helyiek és a turisták számára. Daniel Gheorghe Georgescu, Limanu község - amelyhez a népszerű Vama Veche és 2 Mai népszerű fürdőtelepülések is tartoznak - polgármestere a parlamenthez fordult, hogy a nyári főszezonra módosítsák a strandbérlésre vonatkozó jogszabályokat.
A községvezető azt szeretné elérni a vízügyi és környezetvédelmi minisztériumtól, hogy a nyilvános árverésre bocsátott strandterületek 30 százaléka, amelyeket elviekben az üzemeltetőknek szabadon kellene hagyniuk azok számára, akik ingyen szeretnének napozni és megmártózni a tengerben, díjmentesen kerüljenek önkormányzati kezelésbe.
– magyarázta Daniel Gheorghe Georgescu, aki szerint a strandok üzemeltetői csak az előre bejelentett hatósági ellenőrzések alkalmával tesznek álintézkedéseket.
A jogszabályváltozás a gyakorlatban azt jelentené, hogy az egyes strandszektorok 30 százalékát többé nem adnák bérbe a gazdasági szereplőknek, hanem ingyen adnák át a helyi önkormányzatoknak. A jelenleg hatályban lévő szabályozás értelmében a helyi önkormányzatok pénzért bérelhetik a strand 20 százalékát, azonban a polgármester nem bérleti szerződést szeretne, hanem állandó jelleggel kezelnék ezeket a területeket.
Javaslatát azzal indokolja, hogy abszurd bérbe venni egy strandot azok számár, akik világéletükben a tenger mellett laktak. A községvezető elfogadhatatlannak tartja, hogy míg az önkormányzat az egész települést igazgatja, addig a hatásköré a tengerparti homoknál véget ér.
– csapott az asztalra Georgescu, akivel nem nehéz egyetérteni.
Azt is elmondta, hogy számos alkalommal felhívta a környezetvédelmi minisztérium figyelmét arra, hogy a bérbeadás után senki sem ellenőrzi, mi történik ezekkel a strandokkal, betartják-e a 30 százalékos szabályt és az egyéb előírásokat. Szerinte, ha valaki Vama Vechere látogat, már nem is láthatja a tengert az erdőnyi napernyőtől és napozóágytól. Arról nem is beszélve, hogy minden üzemeltető úgy alakítja ki a strandját, ahogy neki tetszik, anélkül, hogy tiszteletben tartaná a strand természetét.
– jegyezte meg a polgármester.
A jelenség nemcsak romániai sajátosság, világszerte hasonló éllapotok uralkodnak a népszerű vízparti településeken.
Brüsszelben tartóztatták le Florin Cristian Nisipasiut, aki 14 év és 8 hónap börtönbüntetésre ítéltek emberölési kísérlet miatt, és nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene. Lekapcsolása a Románia és Belgium közötti szoros nemzetközi együttműködés eredménye, amelynek során rendőrségi információcserék vezettek a helymeghatározásához és a letartóztatáshoz 2024 júniusának végén.
Nisipasiu tagja volt az Alin Huc, alias "Oita" által vezetett szervezett bűnözői csoportnak, és részt vett a Jean Crihan üzletember elleni gyilkossági kísérletben.
A négyfős társaság Crihan meggyilkolását tervezte, miután az üzletember visszautasította, hogy egymillió eurót fektessen be egy drogkereskedelmi üzletbe. Az alvilági figurák 2014. március 18-án próbáltak végezni az üzletemberrel, akire négy lövést adtak le, de Jean Chrihan csodával határos módon túlélte a támadást. A ravaszt meghúzó Nicolae Aivănoaeit csak 2021-ben tartóztatták le.
Románia legkeresettebb bűnözőinek listájának élén álló Florin Cristian Nisipasiu jelenleg a rahovai börtön vendégszeretetét élvezi.
Rendhagyó betörés tartja izgalomban a Prahova megyei Sinaiát, ahol két, egymás ellen távoltartási végzéssel rendelkező személyt értek tetten a rendőrök. A két férfinek nem lett volna szabad 5 méternél közelebb menniük egymáshoz, ennek ellenére együtt követték el a bűncselekményt.
A különös párost egy rutinellenőrzés során buktatták le a rendőrök, akik épp akkor állították meg és vizsgálták az autójukat, amikor a csomagtartóban öt radiátor lapult. A gyanú szerint a fűtőtesteket egy helyi hotel udvaráról lopta el a 28 és 55 éves renitens. A sofőr azt állította, hogy a radiátorokat egy szeméttároló mellett találták a hotel udvarán.
A személyek irataik ellenőrzése során derült ki, hogy a két férfi között távoltartási végzés van érvényben. Az ügyben a rendőrség lopás és távoltartási végzés megsértése miatt nyomoz.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.