Merthogy az EU-ban a nők 55 százaléka volt már kitéve szexuális zaklatásnak.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő kötelező erejű jogszabályjavaslatot is magában foglaló átfogó uniós stratégiát, amely „megvédi a nőket és lányokat az erőszaktól”, ideértve a szexuális zaklatást és mindenfajta nemi visszaélést – közölte az uniós parlament sajtószolgálata csütörtökön.
Az 580 támogató szavazattal, 10 ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint az Európai Parlament képviselői úgy vélik: külön intézkedésekre van szükség amiatt, hogy az ilyen visszaéléseket kevesen jelentik be. A szexuális zaklatás elleni küzdelemnek ugyanis kulcsfontosságú része, hogy kezeljék az alacsony bejelentési arányt és a társadalmi megbélyegzés kérdéseit – olvasható az állásfoglalásban.
A képviselők a dokumentumban
Határozottan elítélték az ilyen jellegű visszaélés minden formáját és az eseteket övező gyakori közönyt. Az elkövetőket felelősségre kell vonni – jelentették ki.
Arra szólítottak fel, hogy az Európai Parlament sürgősen vizsgálja meg az intézményen belül tapasztalt szexuális zaklatásról és visszaélésről szóló beszámolókat. Indítson kötelező képzést a képviselők és a személyzet valamennyi tagja számára. Hozzon létre egy független szakértőkből álló munkacsoportot és vezessen bizalmas nyilvántartást az esetekről. Javítsák a meglévő eljárásokat, valamint támogassák az áldozatokat és ösztönözzék őket arra, hogy megszólaljanak, és a parlament vezetésének és, valamint a rendőrségen jelentsék be az ilyen eseteket.
A képviselők emellett felszólították az összes politikust, hogy aktívan lépjenek fel a parlamenteken belüli és azokon kívüli szexuális zaklatás megelőzése és leküzdése érdekében.
A nemzetközi sajtóban megjelent hírek szerint
de ezek egyetlen esetben sem jutottak el a nyilvánossághoz. Tavaly egy zárt EP-bizottság 15 képviselő estében tárt fel hatalommal való visszaélést asszisztensekkel szemben, de ezek az ügyek nem kerültek nyilvánosságra. Egyes információk szerint Martin Schulz, az EP korábbi elnöke személyesen állította le azt az eljárást, amely kivizsgálhatta volna a konkrét eseteket.
Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke hétfőn sokkolónak nevezte és felháborodását fejezte ki az Európai Parlamentben tapasztalt szexuális zaklatásokkal kapcsolatosan. Az elnök belső bizottság létrehozását ígérte az ügyek kivizsgálása, a felelősök kiderítése és szankcionálása céljából. Külső szakértők bevonását ugyanakkor elvetette.
Az EP tavaly év végén megelőző kampányt indított, amellyel az európai parlamenti képviselők körében esetlegesen tapasztalható visszaélésekre hívta fel a figyelmet, bejelentési lehetőséget biztosítva az áldozatok számára.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.