Mindeközben Romániában továbbra is az oltatlanok adják a koronavírus-fertőzöttek és a halottak elsöprő többségét.
Miközben a hivatalos adatok továbbra is azt mutatják, hogy Romániában tényleg az oltatlanok járványa zajlik, hiszen a koronavírussal megfertőzöttek, illetve a fertőzés következtében elhunytak elsöprő többsége, az Európai Unió illetékesei pedig komolyan felvetették, hogy a járványhelyzet miatt EU-szerte fontolóra kell venni az oltások kötelezővé tételét, a román illetékesek enyhén szólva is húzódoznak az öltettől.
A felvetés nem valamely huszadrangú uniós hivatalnokocskától származik: maga az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen jelezte szerdán, hogy az általános járványhelyzet, illetve a koronavírus sokkal fertőzőbbnek tűnő, omikron variánsának felbukkanása miatt
Az EB elnöke szerint uniós szintű megbeszélésre van szükség a koronavírus elleni kötelező beoltásról és arról, miként ösztönözhető a védőoltás beadása, ugyanis az EU 450 milliós lakosságának egyharmada még mindig beoltatlan.
Azt azért hozzátette, hogy az erre vonatkozó döntés meghozatala nemzeti hatáskörbe tartozik.
A bukaresti illetékesek viszont – miközben rendszerint szolgálatkészen végrehajtanak minden, Brüsszelből érkező ukázt – most nem sietnek követni az iránymutatást, sőt.
Alexandru Rafila szociáldemokrata párti (PSD) egészségügyi miniszter az EB elnökének bejelentésére úgy reagált: tény, hogy növelni kell a lakosság immunitását, és nem a fertőzés, hanem az oltások révén, ő azonban visszafogott von der Leyen felvetése kapcsán.
Rafila szerint ugyanis az oltás felvételének önkéntesnek kell lennie,
és minden szükséges információt megadnak nekik róla.
Azt nem részletezte, ezt hogyan látja kivitelezhetőnek a jövőben, miközben közel egy éve zajlik az oltási kampány, és már eddig is minden információ rendelkezésre állt.
Mindezt azzal indokolta, hogy Romániában „fokozott érzékenység” övezi az oltások kérdését.
És nem csupán Rafila gondolkodik így, hanem PSD-s felettese, Marcel Ciolacu pártelnök is.
Ciolacu von der Leyen nyilatkozata kapcsán annyit mondott: kizárt, hogy valaha is támogassa az oltások kötelezővé tételét.
Szerinte a kötelező intézkedések a kommunizmust idézik, mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy fel akarja venni az oltást vagy sem.
Azt viszont hozzátette: ő maga is felvette a három oltást, és nem lett tőle semmi baja, és
mivel nekik is tiszteletben kell tartaniuk az oltottak élethez való jogát.
Mindeközben az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) csütörtökön nyilvánosságra hozta az előző, november 22. és 28. közötti hétre vonatkozó járványadatokat.
Amelyekből továbbra is az derül ki, hogy a koronavírus-járvány jórészt az oltatlanokat érinti.
Így a hét során pozitív tesztet produkálók 70,5 százaléka volt oltatlan, és akárcsak eddig, a halottak is közel 90 százalékban közülük kerülnek ki: az elhunytak 88,4 százaléka volt oltatlan.
Elég beszédes számok.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.