// 2026. április 11., szombat // Leó, Szaniszló

Az EP erőteljesen támogatja Románia Schengen-csatlakozását, de Hollandia még mindig bizalmatlan

// HIRDETÉS

Az Európai Parlament képviselői ismét elfogadtak egy állásfoglalást Románia és Bulgária mihamarabbi csatlakozását szorgalmazva. Min múlik a végső döntés?

Az Európai Parlamentnek nincs kifogása Románia és Bulgária schengeni csatlakozásával szemben, igaz, eddig sem nagyon volt. Az intézmény közleményben tudatta, hogy elfogadták azt az határozatot, melyben a két ország csatlakozásának mihamarabbi engedélyezésére szólították fel a tagállamokat. Az EP efféle állásfoglalásai nem számítanak joghatást kiváltó aktusoknak, mindössze arra szolgálnak, hogy határozott jelzést adjanak az EU tagállamainak Strasbourg álláspontjáról.

Az EP-képviselők emlékeztetnek arra, hogy a két ország már rég teljesítette a csatlakozáshoz előírt feltételeket, ennek ellenére a Tanács még mindig nem hozott döntést. A belső határellenőrzés fenntartása hátrányos megkülönböztetést jelent és súlyos hatással van az ingázó munkavállalókra. Emellett a kivitel és behozatal lassítását, illetve a teherkikötők áruforgalmának akadályoztatását az Unió egységes piaca is megsínyli – érvelnek

az Európai Unió egyik legnagyobb vívmányának nevezett schengeni övezethez való csatlakozás mellett.

Az állásfoglalást 547 szavazattal, 49 ellenszavazat és 43 tartózkodás mellett fogadták el. Érdekes, hogy a holland kormánypárt EP-képviselői tartózkodtak a szavazásnál, ami azt jelentheti, hogy Hollandia, mely a csatlakozás legfőbb ellenzője volt eddig, az utolsó percig kivár a döntéssel.

A keddi állásfoglalás szerint a tagállamok minisztereiből álló Tanácsnak 2022 végéig el kellene fogadnia a határozatot, amely Bulgáriát és Romániát beengedi a schengeni övezetbe.

Bulgária, Horvátország, Ciprus, Írország és Románia kivételével minden tagállam része a schengeni övezetnek, amely a nem-EU-tag Izlandot, Norvégiát, Svájcot és Liechtensteint is magába foglalja. A képviselők már több ízben kérték Bulgária és Románia teljes jogú schengeni tagságát, többek között egy, a témában született 2018-as állásfoglalásban, a járvány kapcsán a schengeni övezet helyzetéről szóló 2020-as állásfoglalásban, és egy 2021-es jelentésben az szabad mozgást lehetővé tevő zóna működéséről. A ma elfogadott állásfoglalás az idén október 5-én rendezett vita lezárása.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat
Krónika

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat

Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

// még több főtér.ro