Magyarország és Románia viszont tartózkodott.
Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön 128 vokssal, kilenc ellenszavazattal és 35 tartózkodással megszavazta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státusára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet.
Magyarország és Románia tartózkodott a szavazáson, mellettük Lengyelország, Csehország, Horvátország és Lettország sem szavazott.
Magyarország ezzel gyakorlatilag következetes maradt a múlt heti EU-csúcson képviselt álláspontjához, ott ugyanis megakadályozta, hogy az EU a döntést elítélő nyilatkozatot fogadjon el.
Nemmel szavazott az Egyesült Államok és Izrael mellett Guatemala, Honduras, Togo, Mikronézia, Nauru, az óceániai Palau és a szintén óceániai Marshall-szigetek.
Az ENSZ-közgyűlés annak ellenére fogadta el a határozatot, hogy Trump előző nap az amerikai támogatások megvonásával fenyegette meg a testületben ellene szavazó államokat.
Az ENSZ Közgyűlésének határozatai jogilag nem kötelezőek, de nagy politikai súlyuk van.
A határozat „érvénytelennek és semmisnek” nyilvánította az amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el.
A közgyűlés vitájában az amerikai ENSZ-nagykövet újfent azzal fenyegette meg a 193 tagországot és az egész világszervezetet, hogy amennyiben megszavazzák Trump döntésének elítélését, Washington megvonja a támogatást.
Nikki Haley leszögezte: az ENSZ egyetlen voksolása sem változtat az Egyesült Államok döntésén, miszerint áthelyezi nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe, mert „ez a helyes lépés”.
Kifejtette: az Egyesült Államok „úgy fog emlékezni erre a napra, mint amelyen támadás érte a Közgyűlés részéről azért, mert szuverén nemzetként gyakoroltuk jogunkat”. Majd hozzátette: „Emlékezni fogunk erre a napra, amikor majd ismét felkérnek bennünket, hogy a világ legnagyobb támogatójaként fizessük be hozzájárulásunkat az ENSZ-nek”.
A voksolás előtt Jemen ENSZ-nagykövete „minden békeszerető országot” arra szólított fel, hogy szavazza meg az elítélő határozattervezetet. A nagykövet „a palesztin nép és az arab nemzetek jogai és a világ valamennyi muszlim és keresztény embere otromba megsértésének” nevezte Trump elnök Jeruzsálem státusára vonatkozó döntését. Szerinte az amerikai döntés a nemzetközi jog megsértése is.
Az első kommentárok szerint az ENSZ-közgyűlés határozata ugyan győzelmet jelent a palesztinok számára, ám örömükbe üröm vegyülhet, ugyanis az igenlő voksok száma jóval kevesebb, mint amennyire számítottak. A tartózkodók és a voksoláson részt nem vett államok magas száma szakértők szerint egyúttal azt is jelezte, hogy Washington fenyegetőzései és nyomásgyakorlásai nem maradtak hatástalanok.
A Palesztin Hatóság, Irán és Törökország is üdvözölte az ENSZ Közgyűlésének csütörtöki határozatát.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.