// 2026. július 13., hétfő // Jeno
Covid-konspiráció

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn

// HIRDETÉS

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.

Engedély nélküli praktizálással és szexuális visszaélésekkel gyanúsítják Románia egyik sztár pszichoterapeutáját

Az elmúlt évek során Romániában lepleztek már le álorvost, álügyvédet, álrendőrt, álpapot és hosszasan lehetne még sorolni. Most úgy tűnik, találtak egy ál-pszichoterapeutát is.

A PressOne portál ugyanis kiderítette, hogy Cristian Andrei, az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, aki tévé- és rádióműsorok meghívottjaként és műsorvezetőjeként, illetve a közösségi médiában vált széles körben ismertté, több mint húsz éve dolgozik a pszichológuskamara szakmai engedélye nélkül. Ráadásul több nő is azzal vádolja, hogy szexuális visszaéléseket követett el ellenük.

// HIRDETÉS

Cristian Andreit „az ország egyik legjobb pszichoterapeutájaként” emlegetik hosszú évek óta a médiában és igen sok esetben kérik ki a szakmai véleményét különböző ügyekben. Andrei pszichoterapeutaként magánpraxist is folytat, de mint kiderült, ehhez nem rendelkezik a törvény által előírt engedéllyel.

A pszichiáter képesítésű Cristian Andrei gyermek neuropszichiátriára szakosodott, képesítését 1993-ban szerezte meg. Akkoriban Romániában még nem volt szabályozva a pszichoterápia, de 2004-től, amikor megalakult a pszichológus kamara és a területet szabályozó törvények is megszülettek, ezt a foglalkozást kizárólag engedéllyel, több éves szakképzés és sikeres szakvizsga után lehet gyakorolni.

Andrei azonban nem végezte el a szakképzést, így hivatalos praktizálási engedélye sincs, vagyis a törvény szerint nem dolgozhatna pszichoterapeutaként. Ennek ellenére ő pszichoterapeutának és pszichológusnak mondja magát és a média is így tekint rá több mint húsz éve. Ebben a „minőségében” részt vett több állami oktatáspszichológiai programban is, és létrehozott egy civil szervezetet, amely szintén hivatalos intézményekkel folytat együttműködési programokat. Ráadásul szexológusként is tevékenykedik, az utóbbi években országszerte középiskolákban tart előadásokat az addikció, a szex és az emberi kapcsolatok témakörében.

A pszichiátert több nő is szexuális visszaélések elkövetésével vádolja. A PressOne két nőt idéz, akik azt állítják: Cristian Andreihez jártak terápiára, aki több alkalommal is visszaélt helyzetével és szexuálisan bántalmazta őket. Az egyik páciensével párkapcsolatra is lépett, holott ezt a pszichológiai szakmai szabályok kifejezetten tiltják.

A PressOne megkeresésére Cristian Andrei tagadta, hogy ő pszichológusnak nevezi magát és azt mondta: több nemzetközi szakmai engedélye van arra, hogy felnőttekkel és gyerekekkel is pszichoterápiát folytasson. A szexuális visszaélésekre vonatkozó vádakat határozottan tagadta az újságíróknak.

A cikk megjelenését követően a bukaresti fővárosi rendőrség közölte, hogy hivatalból nyomozást indított az ügyben.

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett az ügyészségen

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter közölte, hogy feljelentést tett az ügyészségen, miután meghívást kapott egy konferenciára, ahol összeesküvés-elméletekben hívő orvosok tanácskoznak a Covid–19 és a „biodigitális konvergencia” témakörében.

Rogobete az Antena3 televízióban mondta el, hogy a Bukarestbe tervezett konferenciára neki is meghívót küldtek a minisztériumba, miután egy hasonló témájú eseményt Brassóban is megszerveztek szeptemberben. A minisztérium továbbította a feljelentést az orvosi kamarának és az ügyészségnek, ahol már korábban, a szeptemberi esemény után feljelentést tettek.

A műsorban a miniszter értékelte, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) gyorsan lépett és minden platformról töröltette a szeptemberi brassói konferencia felvételét, amely tudománytalan, hamis információkat terjesztett.

A konspiracionista orvosok brassói rendezvényén az előadók különféle összeesküvés-elméletekről beszéltek, többek között a Covid-oltások egészségre káros hatásairól, az oltások okozta állítólagos rákos megbetegedésekről, hirtelen halálesetekről, valamint arról, hogy az oltások célja a tömegek fölötti ellenőrzés, ami egy globális összeesküvés keretében zajlik.

Az egészségügyi miniszter akkor azzal indokolta az ügyészségi feljelentést és az orvosi kamara értesítését, hogy a konspiracionista orvosok által terjesztett hamis információk közvetlen támadást jelentenek a páciensek biztonsága ellen és kikezdik az emberek egészségügyi rendszerbe vetett bizalmát.

Nápolyban kapták el a börtönbüntetés elől elmenekülő Dani Mocanu manele-énekest és testvérét

Dani Mocanu Románia egyik legnépszerűbb manele-énekese, klipjeinek milliós nézettsége van a közösségi médiafelületeken. A 33 éves férfit a múlt héten emberölési kísérlet és rendzavarás miatt miatt jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Az ügyben hét évet kapott az énekes testvére Nando is. A testvérpár ellen 2022-ben indult bűnvádi eljárás, miután egy pitești benzinkútnál megvertek egy férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ítélethirdetés után a rendőrség Argeș megyei otthonukban kereste Mocanuékat, hogy a börtönbe vigyék őket, ám ők eltűntek, így a hatóságok körözést adtak ki ellenük.

Most kiderült, hogy a két elítélt férfi külföldre menekült. A román rendőrség ugyanis bejelentette, hogy Dani Mocanut és testvérét hétfőn az olasz hatóságok azonosították és letartóztatták Nápolyban. A rendőrségi közlés szerint jelenleg folynak a hivatalos procedúrák a Mocanu-testvérek ellen időközben kiadott európai elfogatási parancs alkalmazására és hogy a két férfit kiadják a román hatóságoknak és Romániába szállítsák.

Dani Mocanunak nem ez az első büntetőjogi ügye. Korábban már elítélték, hat és fél évre, egy prostituáltak angliai futtatásával kapcsolatos ügyben. Akkor a manele-énekest a börtöntől az alkotmánybíróság mentette meg, amely megsemmisítette az ítéletet arra hivatkozva, hogy az ügy elévült. Korábban egy 2019-es, nők ellen uszító klipje miatt ítélték féléves szabadságvesztésre és egy 15 ezer lejes pénzbírságot is kapott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből
Főtér

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

Orbán Viktor ott lesz a Tusványoson, regisztrálást és fényképes igazolványt kérnek a közönségtől
Krónika

Orbán Viktor ott lesz a Tusványoson, regisztrálást és fényképes igazolványt kérnek a közönségtől

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezői megerősítették, hogy Orbán Viktor idén is ott lesz a tusnádfürdői rendezvényen. A volt kormányfő előadásán való részvétel regisztrációhoz kötött.

Bréking: Az Európai Bizottság bepereli a román államot…
Főtér

Bréking: Az Európai Bizottság bepereli a román államot…

… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.

Havas táj és fagypont alatti hőmérséklet ma hajnalban
Székelyhon

Havas táj és fagypont alatti hőmérséklet ma hajnalban

Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan az Omu-csúcson, ahol csütörtökön fehérbe is borult a táj. Pedig még napokkal ezelőtt az elviselhetetlen kánikulára panaszkodtunk...

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – Sorstársain segít a daganatos betegséget legyőző marosvásárhelyi orvos
Krónika

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – Sorstársain segít a daganatos betegséget legyőző marosvásárhelyi orvos

A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.

Orvosira készül Maros megye legjobb magyar érettségizője
Székelyhon

Orvosira készül Maros megye legjobb magyar érettségizője

Egész évben tanult, de az érettségi előtti három hétben az átlagosnál intenzívebben készült a megmérettetésre Bartha Előd, aki az idei vizsgán Maros megyében a legjobb jegyet kapta a magyar diákok közül. Vele beszélgettünk a vizsgákról és nem csak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS