// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Az autonómia felfüggesztésével fenyegeti Katalóniát a spanyol miniszterelnök

// HIRDETÉS

Mariano Rajoy mindenképpen megakadályozná, hogy Katalónia megvalósítsa a népszavazáson elfogadott függetlenedést.

A spanyol miniszterelnök nem zárja ki, hogy az alkotmány adta lehetőségekkel élve Madrid felfüggeszti Katalónia autonómiáját. Mariano Rajoy az El País című baloldali napilapban vasárnap megjelent interjúban beszélt erről. Arról kérdezték, hogy alkalmazná-e Katalóniával szemben az alkotmány 155-ik cikkelyét, amivel lényegében felfüggesztené az autonómiáját.

„Egyáltalán nem zárok ki semmit, amire a törvény lehetőséget ad (…) Idejekorán kell megtenni azt, ami a legfontosabb az adott pillanatban” – mondta Rajoy, és hozzátette, hogy „az lenne az ideális, ha nem kéne folyamodni rendkívüli megoldásokhoz, de ahhoz, hogy erre ne kerüljön sor, a dolgoknak meg kell változniuk”. Leszögezte, hogy

Madrid megakadályozza Katalónia függetlenné válását, és megőrzi az ország egységet.

A spanyol alkotmány 155-ös cikkelye bármely autonóm közösség önrendelkezésének ideiglenes felfüggesztésére ad lehetőséget az államnak, lehetővé teszi, hogy rendkívüli helyzetben Madrid ellenőrzése alá vonja egy autonóm terület, adott esetben Katalónia irányítását, leváltsa a kormányát és helyi választásokat írjon ki. Ezt a cikkelyt a spanyol történelem során még soha nem alkalmazták, ha a spanyol kormány most mégis élne vele, azzal lényegében ismeretlen terepre lépne. Ehhez pillanatnyilag nincs meg a szükséges politikai támogatás Madridban, a spanyol parlament pártjai közül csupán a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt támogatja nyíltan ezt a lehetőséget.

Az El Paísnak adott interjúban Mariano Rajoy leszögezte, hogy Spanyolországnak nincs szüksége közvetítőkre a katalán függetlenségi népszavazás miatt kialakult válság rendezéséhez. „Arra van szükségünk, hogy azok, akik megsértik a törvényt, és a törvény felé helyezik magukat, változtassanak a helyzetükön” – mondta a miniszterelnök, és leszögezte, hogy

a Katalóniába vezényelt mintegy négyezer rendőr addig marad ott, amíg a helyzet nem tér vissza a normális kerékvágásba.

Hozzátette, hogy nem akar előre hozott általános választást tartani a katalán helyzet miatt az országban.

Katalóniában október 1-jén függetlenségi népszavazást tartottak annak ellenére, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a rendőrök és a szavazók közötti összecsapásba torkollt.

A hivatalos végeredmények szerint a választásra jogosult 5,3 millió állampolgár közül 2,28 millióan szavaztak a referendumon, ami 43 százalékos részvételi arányt jelent. Katalónia függetlenségére 2,04 millióan voksoltak, ez a leadott szavazatok 90,18 százalékát jelenti. A katalán kormány eltökélt szándéka, hogy a függetlenségi pártok támogatásával a katalán parlament hamarosan határozatot fogadjon el Katalónia egyoldalú elszakadásáról Spanyolországtól. Ezt követően pedig tárgyalásokat kezdene a függetlenedésről a spanyol állammal, amely azonban eddigi közlései szerint nem lesz partner ebben.

Szombaton több ezren tüntettek Madridban és a katalán régió székhelyén, Barcelonában a katalán függetlenségi népszavazás nyomán kialakult helyzet tárgyalásos rendezését követelve a spanyol és a helyi vezetőktől. Európai uniós vezetők ugyancsak felszólították a spanyol és a katalán politikusokat, hogy rendezzék békés úton nézeteltéréseiket. Carles Puigdemont katalán elnök azt mondta, hogy kész a párbeszédre, Mariano Rajoy azonban csak akkor hajlandó vele tárgyalni, ha a katalánok feladják függetlenségi törekvéseiket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro